A nyilvánosháztól a Luca székéig

Hogy fér össze egymással a nyilvánosház és a középkor közkedvelt szentje?

„Luca ünnepét, december 13-át  is ez a káosz jellemzi, ez az időszak a boszorkányok ideje, akik ártásától különböző praktikákkal védték magukat régen. A népszokások gyökere az íratlan törvény közösséget szabályozó rendszerében, a bizonytalanságot stabilizálni szándékozó ősi és máig halhatatlan igényben keresendő” – mondta Birinyi József. Ezekkel a hagyományokkal vélték magukat, hitüket, életkörülményeiket mintegy bebiztosítani. Ezért kapcsolódik annyi szokás a Luca-napi boszorkányos időhöz, vagy akár szilveszter ünnepéhez is. Ilyen szokás például a Luca-napi jóslás.

A paraszti társadalomban aki nem ment időben férjhez, azt megszólták. Például farsangkor vénlánycsúfoló gyanánt csonka fatörzzsel szántották fel az udvarát. Talán ezért volt olyan fontos mindent megtenni, hogy időben sikerüljön férjhez menni, és nem is akárkihez. Ehhez kapcsolódnak a Luca-napi jóslások. Az eladósorban lévő lányok 12 gombócba gyúrt fiúnévvel próbálták kideríteni, ki lesz a férjük. Meg kellett várni, hogy melyik gombóc bukkan fel leghamarabb a forró víz tetejére, és az azt rejtő fiúnevet fogja viselni a jövendőbelije.

Luca napja dologtiltó nap volt, nem volt szabad fonni, söpörni (a szokás szerint akkor kisöpörték volna a pénzüket és a szerencséjüket), de még eszközt, pénzt kölcsönadni sem volt ajánlatos, mert a hiedelem szerint boszorkányok kezére került a kölcsönadott dolog. A népszokásokban keveredik a szent és a boszorkányos Luca, de leginkább a pogány verzió élt tovább: bibircsókos, a rendet felfordító, fehér ruhába öltözött boszorkányként képzelték el és ábrázolták.

A szerelmi jóslásokon túl a szaporaság és a jólét előkészítésére alkalmasnak vélt szokások is voltak.

Ha Luca-nap, akkor Luca széke. Ez a szokás az adventen belüli rákészülési szakaszhoz köthető, volt is vele dolog bőven: rengeteg kritériumnak kellett megfelelni a szék elkészítése során. Kilenc fából kellett összeállítani és nem lehetett fém alkatrészt beletenni, se pántot, de még szöget sem, fa csapolással kellett megoldani, hogy a szerkezet egyben maradjon. A középkori céhes hagyományokból maradt meg a fém alkatrész nélküli famegmunkálás igénye, ugyanis a céhlegényeknek sem lehetett ilyen elemeket beépíteniük két kezük mestermunkájába, a remekbe. Nemcsak a szék elkészítési módjához, de még az elkészítőjéhez is szigorú követelmények társultak, megszabták például azt is, hogy mit ehet az, aki belevág ebbe a hosszadalmas munkába.

Lassan készül a Luca széke – a közmondás alapja, hogy minden nap csak egy kicsit lehetett rajta dolgozni. Végül magukkal vitték az éjféli misére, amelynek végén a székre felállva meg lehetett pillantani, hogy ki is a boszorkány. Annak, aki erre a székre ráállt, ajánlatos volt magával diót, mákot vinni, és a boszorkánytól való menekülés közben maga mögé szórni, hogy a kényszerű versenyfutásban kis előnyt szerezzen. Ugyanis az apró szemű terményeket a boszorkányoknak fel kellett kapkodniuk, csak utána vették ismét üldözőbe a leskelődőt. „A fokhagyma nemcsak egészséges, de még boszorkányok ellen is kiváló ellenszer: fel is használták, ezzel kenték be az ajtófélfát, de még a kemencébe is beledobtak, hogy a felszálló fokhagymás füst is távol tartsa a rosszakarót” – emelte ki Birinyi József.

Biztos, ami biztos, fontos volt a boszorkányok „szolgálati járműveit”, a seprőket is jól elrejteni. A szerelmi jóslásokon túl a szerencséjüket pogácsákba rejtett pénzzel jövendölték meg az emberek. Aki ráharapott, azé a jövő évi gazdagság és szerencse. Luca napja (pontosan 12 nap van még karácsonyig) kiválóan alkalmas volt arra, hogy az elkövetkező egész évre jósoljanak (Luca-kalendárium). Tizenkét félbevágott hagymát sóztak meg, és a növény nedvességtartalmából a jövő év 12 hónapjának időjárását vélték előre megjósolni.

A Luca-napi dramatikus, adománykérő szokások maskarásai fehér lepedőbe öltöztek, úgynevezett „kotyoló” köszöntőt, mondókát mondtak, gazdagságot, jó termést, termékenységet, szaporaságot kívántak. Ha nem kaptak megfelelő adományokat, akkor tréfás, nyomdafestéket nem tűrő kívánalmakkal illették a háziakat. A népszokás a Dunántúlon élt a legtovább.