A turisták csalogatására szövetkeztek a városok

Egymással összefogva veszik fel a harcot a Kínába érkező turisták számának növeléséért a kínai nagyvárosok.

2013. 12. 04. 13:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tizenkilenc népszerű turistacélpontnak számító város – így többek között Peking, Sanghaj, Hangcsou és Kunming – idegenforgalmi hivatala, valamint vezető országos turisztikai ügynökségek arra szövetkeztek, hogy közösen finanszírozott és kivitelezett kutatással, programjaikat összehangolva csalogatják be az országba a külföldi turistákat. A csoportosulás minden korábbinál alaposabb piackutatással kívánja felmérni az utazók igényeit, és számukra innovatív, speciális csomagokat állítanak majd össze – olvasható a tervekben.

A lépést a külföldi turisták számának jelentős visszaesése indokolja. Az év első kilenc hónapjában a központi idegenforgalmi hivatal statisztikái szerint az több mint 8 százalékkal csökkent 2012 hasonló időszakához képest. A kínai fővárosba látogatók és ott legalább egy vendégéjszakát eltöltők száma az első fél évben 14,3 százalékkal, 2,14 millió főre csökkent. A kelet-kínai Sanghaj városába az első hat hónap során mintegy 2,5 millió fő látogatott el, 10 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A dél-koreai turisták száma idén több mint 20 százalékot, a Japánból érkezőké ennél is többet, csaknem 50 százalékot zuhant.

A jelenségnek több oka van. Jelentős részben hozzájárult a trendhez az, hogy a kínai nagyvárosok levegőjének szennyezettsége rekordokat döntöget, amiről a külföldi sajtó is részletesen beszámol. A helyzet egészségügyi következményeiről számos ijesztő – és turistákat elijesztő – tanulmány is született, amelyek közül egy például rámutatott, hogy egy nap a szmogos Pekingben 21, egy nap a szmogos Sanghajban 9 szál magas kátránytartalmú cigaretta elszívásával egyenlő.

A környezeti okok mellett a kínai jüan erősödése sem kedvez a látogatói kedvnek, amelyet a nyugati országok gazdaságainak gyengesége is lohaszt. Az ázsiai látogatókat emellett a térségbeli viták is elkedvetlenítik: a japán turisták számának nagyarányú visszaesése például egészen biztosan a két ország között fekvő kelet-kínai-tengeri szigetcsoportot érintő diplomáciai huzavona is magyarázza. Kínában emellett márciusban felütötte a fejét a madárinfluenza egy új, korábban embereken ki nem mutatott törzse, amelynek visszatérését a téli hónapokban valószínűnek tartják a szakemberek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.