A dél-ázsiai ország pénzügyi központjában, Mumbaiban megtartott árverésen 83 tételt bocsátottak licitre, ezek egy részét India egyik első, kortárs művészetet pártoló családjának magángyűjteményéből származó festmények alkották, és eladásra kínálták a nemzeti kincsként nyilvántartott kilenc indiai művész közül hatnak a munkáit is.
Vasudeo Gaitonde indiai festőművész olajfestménye kelt el a legmagasabb, 3,8 millió dollárnyi összegért. Egy magát felfedni nem kívánó amerikai telefonos vásárló vette meg lélegzetelállító licit keretében, amelynek végén a közönség üdvrivalgásban tört ki. A festmény lett ugyanis minden idők legdrágább kortárs indiai képzőművészeti alkotása, amelyet az országban eladtak.
„Az eredmény a legvadabb álmainak is túlszárnyalta” – mondta az árverés után Hugo Weihe, a Christie’s ázsiai művészeti részlegének igazgatója.
Az aukciósház Ázsia harmadik legnagyobb gazdaságának kevésbé fejlett művészeti piacát termékeny területnek tartja nemzetközi terjeszkedéséhez, amelynek részét képezték a közelmúltbeli kínai és közel-keleti aukcióik.
Miközben a kínai gazdagok a képzőművészeti vásárlások éllovasaivá váltak az elmúlt években, és a globális művészeti piacot tekintve az ázsiai ország az Egyesült Államokkal vetekszik, az indiai elit lassabban kezdett befektetni a művészetekbe. A globális – 58,7 milliárd értékű – művészeti piac 25 százalékát Kína uralja, az Egyesült Államok 33 százalékot. India nincs az első öt állam között, mivel piaci részesedése csupán hét százalék – írta jelentésében a European Annual Fine Art Foundation.
Miközben India gazdasági növekedése 5 százalék alá lassult a korábbi évtized több mint 8 százalékáról, az indiai milliomosok száma elérte a 170 ezret – derül ki az Euromonitor adataiból.
Indiai dinamikusan fejlődő luxuscikkpiaca a következő öt évben 86 százalékkal nő, míg Kínáé 72, Brazíliáé 31, Oroszországé 28 százalékkal. Az olyan presztízs jellegű befektetések felé való elmozdulás, mint a képzőművészet a következő természetes lépés lesz a luxuscikkpiacon – hangoztatta Fflur Roberts, a Euromonitor szakértője.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!