Nigella Lawson – akinek édesapja, Nigel Lawson a tavasszal elhunyt Margaret Thatcher néhai brit miniszterelnök pénzügyminisztere volt az 1980-as években – a vád tanújaként jelent meg a nyugat-londoni Isleworth koronabíróságán, ahol egykori családi mindeneseinek csalási pere folyik.
Az olasz testvérpár, Francesca and Elisabetta Grillos évekig állt Nigella Lawson és volt férje, Charles Saatchi milliárdos műgyűjtő alkalmazásában. A két nővért azzal vádolják, hogy a család pénzéből 300 ezer fontot (több mint százmillió forintot) vertek el önös célú luxuskiadásokra. Ügyvédeik szerint ugyanakkor Nigella Lawson személyesen engedte meg nekik a pénzszórást, cserébe azért, hogy hallgatnak az ő rendszeres kábítószerezéséről.
A tévészakács, akit szerdán hallgatott meg a bíróság, tanúvallomásában elmondta: valóban fogyasztott kokaint néhányszor, de ez még akkor történt, amikor halálos beteg első férjével, John Diamonddal élt. Elmondása szerint férjével hat alkalommal használtak kokaint, de csak azért, hogy a rákbetegség végső stádiumában járó John Diamond szenvedéseit enyhítsék.
Elmondta azt is, hogy második férjével, Charles Saatchival kötött házasságának utolsó évében ismét kábítószerhez – kokainhoz és kannabiszfélékhez – folyamodott, azért, hogy „elviselhetetlen” életét elviselhetőbbé tegye. Saatchit „briliáns, ugyanakkor brutális” emberként jellemezte, és elmondta: mióta megszabadult tőle, teljesen megszabadult a kábítószerektől is. A drogok „hamis barátnak bizonyultak (...), nem volt jó ötlet hozzájuk fordulni” – fogalmazott.
Nigella Lawson és Charles Saatchi házassága nem egészen tíz év után, a nyáron ért véget, világraszóló botrány közepette. A váláshoz vezető botrány júniusban robbant ki, amikor a házaspár egy előkelő londoni étterem teraszán összeveszett, és Saatchi a vita hevében torkon ragadta feleségét. A pillanatot lekapta egy lesipuskás fotós, és a képek az egész világsajtót bejárták.
Saatchi ugyan azóta is tagadja, hogy tényleges bántalmazásról lett volna szó – állítja, hogy csak egy „játékos kézmozdulatot” tett, amelynek „egy állókép teljesen helytelen értelmezést adott” –, ám az ügy hatósági eljárásig fajult, és az üzletembert rendőrségi figyelmeztetésben részesítették.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!