Egyre több a rákos beteg

2012-ben 14 millió embernél diagnosztizáltak rákot.

tt
2013. 12. 15. 16:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az IARC GLOBOCAN 2012 elnevezésű jelentése a rák 28 különböző változatának 184 országban való előfordulásáról készíti el a legfrissebb becsléseket, és áttekinti, mekkora globális terhet ró a kór a világra.

A rák okozta halálozások száma 2012-ben 8 százalékkal emelkedett az előző jelentésben vizsgált 2008-as évhez képest. Mellrák miatt veszítette életét 522 ezer nő 2012-ben, ez pedig 14 százalékos növekedést jelent 2008-hoz képest.

A mellrák a világ kevésbé fejlett országaiban a daganatos betegségek vezető haláloka, részben azért, mert az életmód változása növeli az új megbetegedések számát, részben pedig azért, mert a kór gyógyításának fejlett eljárásai nem jutnak el azokhoz a nőkhöz, akik ezekben a térségekben élnek – közölte David Forman, az IARC rákkal kapcsolatos adatokat gyűjtő részlegének vezetője.

Becsléseik szerint 14,1 millió embernél alakult ki rákos daganat 2012-ben, míg 2008-ban a Föld 12,7 millió lakosát betegítette meg a kór. Az elmúlt évben 1,7 millió nőnél állapítottak meg mellrákot, ez több mint 20 százalékos emelkedést jelent 2008-hoz képest. A jelentés szerint a világ férfi és női lakosságánál együttesen leggyakrabban diagnosztizált rákfajták a tüdő-, a mell-, valamint a vastag- és a végbélrák. A rákos halálozások leggyakoribb oka a tüdő, a máj és a gyomor rosszindulatú daganata.

Az IARC szakértői a rákos megbetegedések „lényeges emelkedését” várják az egész világon: előrejelzéseik szerint a népesség globális növekedése és idősödése miatt 2025-re az évente diagnosztizált esetek száma 19,3 millióra szökhet fel.

A világban tapasztalható folyamatok azt jelzik, hogy a fejlődő országok gyors társadalmi és gazdasági változásokon mennek keresztül, és a gazdagabb országokra jellemző életmód átvétele miatt növekszik a szaporodással, a táplálkozással és a hormonműködéssel kapcsolatos rákos megbetegedések terhe. Az IARC jelentése szerint az évente diagnosztizált új rákos esetek száma a világ legtöbb térségében nő, ám „óriási egyenlőtlenségek” tapasztalhatók a gazdag és szegény országok között. Noha az új esetek száma továbbra is a fejlettebb térségekben magasabb, a halálozási arány az elmaradottabb országokban rosszabb, mivel ott a daganatot gyakran túl későn fedezik fel.

Az egyenlőtlenségek egyik kirívó példája a méhnyakrák, amely évente afrikai nők százezreinek halálához vezet. A betegségek számát sikeresen lehet csökkenteni megelőző védőoltással, és gyógyítása is lehetséges, ha szűréssel időben felismerik. Fekete-Afrikában 100 ezer nő közül 34,8-nál diagnosztizálnak évente méhnyakrákot, és 22,5-en bele is halnak a betegségbe. Ugyanekkor Észak-Amerikában 100 ezer nőből 6,6-nál fedezik fel a kórt, amelybe 2,5 hal bele.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.