Nem is kell ahhoz „nagyon” vallásosnak lenni, hogy az ember ráérezzen: a karácsonyra valahogyan készülni kell. Másképpen megfogalmazva, a karácsonyra nem akárhogyan kellene készülnünk. A lelki ráhangolódás időszaka kezdődik advent első vasárnapjával, amihez a nyitott szemű és fülű ember rengeteg segítséget kap, még ebben a harsány világban is.
Átgondolva mindennapi életünket fogadalmakat tehetünk, lemondásokat fogalmazhatunk meg, köthetünk adventi koszorút, gyújthatunk gyertyát, mehetünk roratéra (rövid hajnali mise bármelyik templomban, ez a születendő Jézusra Máriával együtt várakozás jelképe), közel engedhetjük magunkhoz a csendet, de ez egyáltalán nem kell hogy együtt járjon depresszióval, sőt sokak tapasztalata éppen azt mutatja, hogy a nyüzsitől két lépés távolságból a jó dolgok sokkal könnyebben észrevehetők, befogadhatók.
Aki úgy dönt, ebben a négyhetes időszakban akár Ferenc pápa is lehet a személyes lelki vezetője, a szentatya ugyanis saját adventi kalendáriumot eszkábált össze, amelyből időről időre az MNO készületi naptárja is kölcsönvesz majd gondolatokat. A pápa amúgy nem kér tőlünk nagyot, de még csak sok időt sem: advent első vasárnapi ajánlata ugyanis mindössze annyi, hogy gyújtsuk meg a koszorú első lila gyertyáját, és legyen „mindennapos Isten-kapcsolatunk”.
A magyarság fővárosának valahogy szerencséje van, hogy a Vörösmarty téri sült kolbász illatát de facto nem érezni már a Velencei-tavi nyaralás közben is, a karácsonyi vásár a korábbi visszafogott idejében, csak november legvégén indult el, nem az őszi bálidény kellős közepén. Megvan ugyanis mindennek a maga ideje.
Megvolt az ideje az advent kialakulásának is. A készület hagyománya a 4. században alakult ki, a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. A következő dekádban már a karácsonyra, Krisztus születésére készültek lelkileg a keresztények az ünnep előtt hat hétig, ebből alakult ki végül a négyvasárnapos terminus. A várakozás nemcsak a születésre irányul, hanem az utolsó ítélet eljövetelére is, ennek a formája a böjt, illetve a lelki és tettekben megnyilvánuló jó cselekedetek.
Az adventről az első, ami mindenkinek az eszébe jut, a koszorú (a szimbólumokról részletesen keretes írásunkban tolmácsoljuk Török Csaba atya gondolatait). A fenyőgallyakból font keréken a bűnbánatot szimbolizáló lila szín uralkodik, ezen tör át a harmadik vasárnapon kigyúló öröm-rózsaszín.
Hagyománya van a kifejezetten titkos jó cselekedeteknek is, amit akár most ki is próbálhat egy-egy munkaközösség vagy nagy család: húzásnak hívják ezt a játékot, a szabályai szerint a játék kezdetén mindenki beleteszi a nevét egy kalapba, majd mindenki húz, és titokban a kedvében jár mindenki karácsonyig annak, akit húzott. Igen hasznos ide is, oda is
Ajándékozás – Magának a karácsonynak a megünneplése mára teljesen átváltozott. Az ajándékozás régen nem az ajándék anyagiakban való lemérhetőségében merült ki. Maga a tartalom, hogy törődöm a másikkal, gondom van rá, ezt jelentené. A szeretetem egy részét átadom neki, és ő ezt elfogadja. Gondoljunk bele, ha a szerelmes egy szál rózsával megy a randevúra, nem fogják rajta számon kérni, hogy miért nem hatvan szál rózsával ment. A háromkirályok sem a kis Jézus babaszobáját rendezték be
Várni – Igazából engedni kellene az adventet adventnek, jelentése szerint várakozásnak lenni. Ne csináljunk belőle előkarácsonyt, az ünnep december 25-én kezdődik. És jöjjünk rá arra, hogy mennyire jó is várakozni. Gondoljuk végig, mennyire kevés a várakozás az életünkben, pedig mennyire fontos. A földműves várja az év bizonyos szakaszát, nem tudja siettetni. A kismama is kilenc hónapig várakozik gyermeke születésére, a fiatalok is várnak arra, hogy megkezdődjön a nagybetűs élet – rengeteg pozitívumot szabadít fel bennünk a várakozás. Ha megtanulnánk újra várakozni, az például nagy ajándék lenne adventtől. A profán élet kereteit tekintve kijelölhetnénk négy estét, amikor telefon, tévé, számítógép ki van kapcsolva, helyette beszélgetünk, egy kis zenét hallgatunk, könyvet olvasunk. Ezenkívül a hajnalokat ha fölfedezi az ember, az is sokat adhat.
Koszorú – Rajta négy nagy fehér gyertya, amelyek a vasárnapokat jelentették, és kis pirosak a hétköznapoknak megfelelően. Vizuálisan segített advent megjelenítésében. Ez már karácsonyi szimbolika: ugyanúgy a karácsonyfát is ott „találták ki”, a németországi evangélikus egyház körében.
Rorate – A mise a „Rorate coeli – Harmatozzatok, egek, onnan felülről” kezdetű énekből kapta a nevét. A mai ember számára talán nem nagyon világos a bibliai kép, de a magyarázata ebben áll: az Isten kegyelme, áldása úgy száll le az égből a földre, ahogy hajnalban a harmat megnedvesíti a földet. Nem viharban, felhőszakadásban. Ne feledjük, félsivatagos területen élt a Biblia népe, ahol eső tán csak félévente van, a harmatból él minden növény és állat.
Színek – Az egyház mindig is a liturgia jelképeivel fejezte ki a változást. Adventben a mise ruhaszíne lilára vált, ez a megtérésnek, a bűnbánatnak a gondolatát hívja elő, önvizsgálatra, önmagunkkal való szembenézésre ösztökél. Dísztelenebb a templom is. Jelképe ez annak, hogy ilyenkor az ember visszafogja önmagát, testi önmegtartóztatást is vállal. Természetesen nem ugyanúgy, mint nagyböjtben. Itt nem annyira a testi böjtölés, hanem az önmagunkba térés a fontos: érdemes visszaszorítani a zajforrásokat, elcsöndesedhetünk, és emberi találkozásokra is nagyon megfelelő ez az időszak. A „meghallgató” magatartással kialakul egyfajta csöndesség az emberben. A belső pusztaságunkban pedig meghalljuk Isten szavát.
