Ez az advent valahogy csendesebbnek ígérkezik

Ezernyi fogás, ötlet, gyakorlat segít, hogy az advent végén más emberként kuporodjunk oda a karácsonyfához.

Az adventről az első, ami mindenkinek az eszébe jut, a koszorú (a szimbólumokról részletesen keretes írásunkban tolmácsoljuk Török Csaba atya gondolatait). A fenyőgallyakból font keréken a bűnbánatot szimbolizáló lila szín uralkodik, ezen tör át a harmadik vasárnapon kigyúló öröm-rózsaszín.

Hagyománya van a kifejezetten titkos jó cselekedeteknek is, amit akár most ki is próbálhat egy-egy munkaközösség vagy nagy család: húzásnak hívják ezt a játékot, a szabályai szerint a játék kezdetén mindenki beleteszi a nevét egy kalapba, majd mindenki húz, és titokban a kedvében jár mindenki karácsonyig annak, akit húzott. Igen hasznos ide is, oda is

Ajándékozás – Magának a karácsonynak a megünneplése mára teljesen átváltozott. Az ajándékozás régen nem az ajándék anyagiakban való lemérhetőségében merült ki. Maga a tartalom, hogy törődöm a másikkal, gondom van rá, ezt jelentené. A szeretetem egy részét átadom neki, és ő ezt elfogadja. Gondoljunk bele, ha a szerelmes egy szál rózsával megy a randevúra, nem fogják rajta számon kérni, hogy miért nem hatvan szál rózsával ment. A háromkirályok sem a kis Jézus babaszobáját rendezték be

Várni – Igazából engedni kellene az adventet adventnek, jelentése szerint várakozásnak lenni. Ne csináljunk belőle előkarácsonyt, az ünnep december 25-én kezdődik. És jöjjünk rá arra, hogy mennyire jó is várakozni. Gondoljuk végig, mennyire kevés a várakozás az életünkben, pedig mennyire fontos. A földműves várja az év bizonyos szakaszát, nem tudja siettetni. A kismama is kilenc hónapig várakozik gyermeke születésére, a fiatalok is várnak arra, hogy megkezdődjön a nagybetűs élet – rengeteg pozitívumot szabadít fel bennünk a várakozás. Ha megtanulnánk újra várakozni, az például nagy ajándék lenne adventtől. A profán élet kereteit tekintve kijelölhetnénk négy estét, amikor telefon, tévé, számítógép ki van kapcsolva, helyette beszélgetünk, egy kis zenét hallgatunk, könyvet olvasunk. Ezenkívül a hajnalokat ha fölfedezi az ember, az is sokat adhat.

Koszorú – Rajta négy nagy fehér gyertya, amelyek a vasárnapokat jelentették, és kis pirosak a hétköznapoknak megfelelően. Vizuálisan segített advent megjelenítésében. Ez már karácsonyi szimbolika: ugyanúgy a karácsonyfát is ott „találták ki”, a németországi evangélikus egyház körében.

Rorate – A mise a „Rorate coeli – Harmatozzatok, egek, onnan felülről” kezdetű énekből kapta a nevét. A mai ember számára talán nem nagyon világos a bibliai kép, de a magyarázata ebben áll: az Isten kegyelme, áldása úgy száll le az égből a földre, ahogy hajnalban a harmat megnedvesíti a földet. Nem viharban, felhőszakadásban. Ne feledjük, félsivatagos területen élt a Biblia népe, ahol eső tán csak félévente van, a harmatból él minden növény és állat.

Színek – Az egyház mindig is a liturgia jelképeivel fejezte ki a változást. Adventben a mise ruhaszíne lilára vált, ez a megtérésnek, a bűnbánatnak a gondolatát hívja elő, önvizsgálatra, önmagunkkal való szembenézésre ösztökél. Dísztelenebb a templom is. Jelképe ez annak, hogy ilyenkor az ember visszafogja önmagát, testi önmegtartóztatást is vállal. Természetesen nem ugyanúgy, mint nagyböjtben. Itt nem annyira a testi böjtölés, hanem az önmagunkba térés a fontos: érdemes visszaszorítani a zajforrásokat, elcsöndesedhetünk, és emberi találkozásokra is nagyon megfelelő ez az időszak. A „meghallgató” magatartással kialakul egyfajta csöndesség az emberben. A belső pusztaságunkban pedig meghalljuk Isten szavát.