Jelentett az amerikai légvédelem a Mikulásról

Az amerikai légvédelem követte nyomon a Mikulást, és telefonon tájékoztatta az érintetteket.

tt
2013. 12. 28. 5:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) 1955 óta tájékoztatja a gyerekeket a Mikulással kapcsolatos kérdésekről. A hagyomány egy félreértésnek köszönhető: 1955-ben a Colorado Springs című újság arra buzdította a gyerekeket, hívják forródróton a Mikulást, azonban téves számot adtak meg. Így végül többtucatnyi gyerek a NORAD elődjét hívta.

A szolgálatban lévő tisztek belementek a játékba és információkkal szolgáltak a kicsiknek arról, épp merre jár a Mikulás. Most már mélyen gyökerező hagyomány a közös amerikai–kanadai hatóságnál, hogy „égen-földön figyelemmel kísérik” a Mikulás útját. Tavaly 22,3 millió látogatója volt a hatóság Mikulás-figyelő honlapjának, telefonhívásból pedig rekordot jelentő 114 ezer érkezett.


Idén is több mint ezer önkéntes várta a gyerekek kérdéseit, a szokásoknak megfelelően Michelle Obama first lady is válaszolt hívásokra. Barack Obama elnök felesége negyedik éve vesz részt a karácsonyi mókában, és idén kilenc gyerekkel beszélt.

A NORAD műholdakkal és Rudolf rénszarvas orra hőjeleinek infravörös érzékelőkkel való megfigyelésével követi nyomon a Mikulást – derült ki a parancsnokság közleményéből. Rudolf és további nyolc rénszarvas, Táltos, Táncos, Pompás, Csillag, Üstökös, Íjas, Mennydörgés és Villám húzta a kenderszakállú szánját. A NORAD számlálója alapján a Mikulás közép-európai idő szerint szerda kora reggelre csaknem 5,5 milliárd ajándékot osztott ki a világon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.