Az ikonikus vulkáni kúpon osztozó két prefektúra, Jamanasi és Sizuoka szerdán állapodott meg elvben a díjszedésről. Az így befolyó összegeket a környezet megóvására és a hegymászóknak nyújtott szolgáltatások javítására fogják fordítani a nemrég az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított hegyen.
Az önkéntes belépti díjat a Japán nemzeti jelképének számító, szakrális tisztelet övezte 3776 méter magas hegyre vezető út ötödik állomásánál, azaz nagyjából a mászás felénél fogják elkérni az emberektől.
Idén nyáron próbajelleggel már szedtek ezerjenes önkéntes belépőt a Fudzsin, akkor egy tíznapos időszak alatt nagyjából 34 ezren fizették meg a díjat. A július elejétől augusztus közepéig tartó nyári mászószezonban összesen 370 ezer ember mászta meg a hegyet, és a helyi önkormányzatok szerint ez a szám a világörökséggé nyilvánítás miatt a következő években tovább nőhet.
A megnövekedett érdeklődésre az érintett önkormányzatok a jövő nyárra a hegyre vezető ösvények menti illemhelyek és elsősegély-állomások felújításával készülnek. Emellett a mászók által okozott talajerózió helyreállítása, a szemétszedés és más közfeladatok ellátása is jelentős terhet ró a környékbeli önkormányzatokra.
A két prefektúra januárban kikéri a lakosság véleményét is a tervezett lépésről, amelyet várhatóan január 22-én véglegesítenek. Emellett azt sem zárták ki, hogy idővel kötelezővé tegyék a most még önkéntes belépődíjat.
A vulkán megmászásának fizetőssé tétele már 2001-ben is felmerült, azonban a látogatószám esésétől és a kedvezőtlen gazdasági hatásoktól tartva a tavalyi kísérletig elálltak az ötlettől.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!