Malária: a 21. század legnagyobb tragédiája

Tavaly becslések szerint 207 millióan betegedtek meg, 627 ezer esetben halálhoz vezetett a betegség.

kn
2013. 12. 14. 15:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szúnyogok által terjesztett betegség halálozási arányát összességében 45 százalékkal, az öt éven aluli gyermekek körében pedig 50 százalékkal sikerült csökkenteni az elmúlt 13 évben. A WHO adatai szerint azonban továbbra is csaknem félmillió gyermek életét követeli a váltóláznak is nevezett betegség világszerte.

Tavaly becslések szerint 207 millióan betegedtek meg maláriában, 627 ezer esetben halálhoz vezetett a betegség. Összehasonlításképpen: 2010-ben 219 millió esetből 660 ezer végződött halállal. A jelentés összesen 102, maláriával fertőzött ország adatait vizsgálta.

„A figyelemre méltó fejlődés azonban nem ad okot a megelégedettségre: a maláriás megbetegedések és a halálesetek száma nem csökken elég gyorsan. A tény, hogy ilyen sok ember fertőződik és hal meg moszkitócsípés miatt, a 21. század egyik legnagyobb tragédiája” – jelentette ki Margaret Chan, a WHO igazgatója.

A szervezet kifogásolja, hogy a váltóláz legyőzésére csak feleannyi pénzt tudnak fordítani, mint amennyire szükség lenne. A WHO becslései szerint 2020-ig évente 5,1 milliárd dollárra lenne szükség, hogy a kór sújtotta országokban mindenki számára lehetővé tehessék a megelőzést és a kezelést, de a jelenlegi állapot szerint csak 2,5 milliárd dollár áll rendelkezésre.

Ebben az évben 136 millió szúnyoghálót vittek a segélyszervezetek a maláriával fertőzött országok lakosainak – 88 országban, köztük 39 afrikai országban ingyen osztogatják az életmentő hálókat. Az Afrika trópusi részén lévő háztartásoknak mégis mindegy felében nélkülözik ezt a védelmet.

Chan elmondása szerint világszerte 3,4 milliárd ember él maláriával fertőzött területen. Afrika leginkább érintett országai a WHO szerint Nigéria és a Kongói Demokratikus Köztársaság, ahol a betegség halálos áldozatainak száma a világon maláriában elhunytak negyven százalékát adja. Az ázsiai országok közül Indiában a legsúlyosabb a probléma.

A helyzetet nehezíti, hogy egyre ellenállóbbakká válnak a kórokozók a maláriaellenes gyógyszerekkel szemben, a betegséget terjesztő Anopheles szúnyogfajok pedig a rovarirtó szerekkel szemben.

A maláriát parazita okozza, amely egyik emberről a másikra a szúnyog nőstényének közvetítésével, a fertőzött vérrel jut át. A paraziták a májban maradnak néhány hétig, majd a véráramba jutnak, ahol megfertőzik a vörösvértesteket, és tovább szaporodnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.