Egyszerű művelet a díszvásárlás, az ember lánya beszalad egy svéd bútorszaküzletbe (abba a kék-sárgába), és lekap egy dobozgömböt a polcról. Mindegy, melyiket, az összes egyforma. De nem képvisel-e nagyobb értéket a saját kézzel készített karácsonyfadísz? A válasz egyszerű, mégis egyre kevesebben vágnak bele az otthoni kreatív munkába. Pedig megéri a fáradságot, az adventi időszak ugyanis nem a lázas plázázásról és a szédült rohanásról kell, hogy szóljon – ha valakinek mégis ezt jelenti, akkor már nagy a baj. A ráhangolódás lényege, hogy az ember egy pillanatra megáll, körülnéz, átértékel, megfogad, szeret és áldoz. Időt leginkább azokra, akiknek év közben nem jut elég figyelem. Ilyenkor bármilyen exkluzív dísznél többet ér a mézeskalács, amit a gyerekek készítettek vagy a szalmaangyal, amit saját kézzel fontunk. Olyan apróságok ezek, melyekre büszkén pillantunk rá két falat hal között a karácsonyi vacsorán.
Az otthoni díszkészítés első számú szabálya, hogy nem kell sietni, stresszelni, ez másfajta lelkiállapotot igényel, ami egyébként a mindennapokban elvesző munkaholistáknál terápiás jelleggel is alkalmazható.
A legtöbb család rendelkezik a tuti mézeskalácsrecepttel, ami generációkon át öröklődik és ékessége a karácsonyi asztalnak. A sütemény karácsonyfadíszként való felhasználása azonban kevésbé elterjedt. Pedig a fenyőn is szépen mutatnak a szívek, a babák és a csillagok. Ahhoz, hogy fel tudjuk akasztani az édességeket, a kiszaggatott formák tetejéből a sütés előtt szívószállal könnyedén kicsippenthető egy szalagátfűzésnyi hely. Arra érdemes figyelni, hogy ezek az apró falatok ne a szánkban, hanem a még sodrásra váró tésztában végezzék, különben a hasunk is megfájdul és díszünk se lesz elég.
A mézeskalács massza kézmeleg hatására ragadóssá válik és gyakran letapad, így nehéz szaggatás után felszedni a deszkáról. Tipp, amivel ez orvosolható: a tésztát sütőpapíron nyújtsuk, és azon szaggassuk, így nem ragad le és könnyen mozgatható. Miután gyomorbaráttá sültek a formák, meg kell várni, míg kihűlnek. Kenhetünk rá tojásfehérjéből és porcukorból kevert fedőréteget, ami száradás után a hipermarketben kapható ételfestő tollakkal tovább díszíthető; de akár már a sütés előtt is nyomkodhatunk a tésztába tökmagot, diót, napraforgómagot vagy mandulát, ami nemcsak feldobja, de ízletesebbé is teszi a sütiket.
A felsorolásból kihagyhatatlan a pénztárcabarát, mégis tucatnyi lehetőséget magában hordozó só-liszt gyurma is, amit évtizedek óta szívesen formálnak a gyerekek. Elkészítése egyszerű, a klasszikus verzióban víz, liszt és só található, de ezt is lehet extrázni, például a vízbe kevert ételfesték színesítheti a tésztát, a formázáshoz pedig kiolajozott gipszöntő formát is használhatunk. Sütés után festhető, ahhoz, hogy fel lehessen akasztani, itt is a szívószálas módszert érdemes alkalmazni.
A vékonyra karikázott gyümölcsök néhány nap alatt szépen kiszáradnak radiátoron, ezután tűvel átszúrhatjuk rajtuk a cérnát vagy szalagot. Akár füzér is készíthető belőle, ami mutatós ablakdísz lehet.
Az összehajtogatott fehér papírból vágott hópehelyformákat már óvodában is készítenek a gyerekek, a variációk szinte végtelenek. A kukorica ennél kevésbé elterjedt, szimbolikus hó. Ehhez vegyünk legalább egy, de inkább két csomag pattogatott kukoricát, és anélkül hogy akár egyet is megkóstolnánk – mert ezt köztudottan addig eszi az ember, amíg van – kezdjük el egy választott színű fonálra tű segítségével felfűzni. Aki nem szeretne egy teljes, folyamatos füzért, az kisebb csomókkal el is választhatja a szemeket, így egy lazább sort kapunk, ami tényleg olyan lehet, mintha hó esett volna a fánkra. Harmadik lehetőségként egy csomag szalmából is fonhatunk hópihéket, de a gyakorlottabbak akár angyalt vagy tobozt is készíthetnek. Aki nem elég bátor, de karácsonyfáját a természetesség jegyében szeretné elkészíteni, az a szalmadísz-variációkat elég kedvező áron meg is vásárolhatja, de sokkal nagyobb sikerélményt nyújt a saját kézzel készített verzió, még ha nem is tökéletes.
