Pásztorok tornacipőben: újra él az ősi hagyomány

Karácsony titkát viszik magukkal házról házra a perenyei srácok, játékukkal értéket és közösséget teremtenek.

Medgyesy S. Norbert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának adjunktusa sokéves alázatos munkával életet lehelt népi hagyományaink kultúrájába. Mindez szerinte azért is fontos, mert ősi szokásaink igazi közösséget teremtenek, ráadásul ápolják anyanyelvünket, énekeinket. A kutató biztos abban, hogy aki megismeri ezeknek a hagyományoknak a világát, az soha többé nem akar szabadulni tőlük.

– Gyermekkoromban egy tanárom néhány éven keresztül azon fáradozott, hogy a betlehemezés hagyományát felélessze szülőfalumban. Milyen problémák és tényezők befolyásolhatták ennek a szokásnak az elhalványulását?
– A betlehemezés szokása szerencsére nem halt ki, csak sajnos sokkal kevesebb helyen tartják meg házról házra járva. Nagyobb városokban inkább a templomba szorult vissza, sok helyütt szenteste napjának délutánján értékes és szép misztériumjátékokat mutatnak be az iskolások vagy akár a felnőttek. A vasi Gencsapátiban, Budapesten és több helyen advent idején regionális, illetve országos betlehemes találkozókat tartanak, ahol eredeti szövegükben, odaillő énekekkel és hagyományos jelmezekben elevenítik meg Jézus Krisztus születésének történetét, ezen belül elsősorban a pásztorok betlehemi hódolatát.

– Száz évvel ezelőtt hogyan zajlott a betlehemezés? Mennyire volt egyházi, családi és közösségi ez a hagyomány?
– A 20. század elején nagyjából ugyanígy folyt a betlehemezés, mint manapság: december 13-a, Luca napja tájékától kezdve nyolc-tíz estén át a tizenéves fiatalok kis betlehemet magukkal hozva, kucsmába és bundába öltözve, botokat ragadva házról házra járták falujukat. A gyerekek mindenhová bekopogtak, és előadták rövid, gyakran tréfás pásztorjelenettel, elszólásokkal, álomlátásokkal tarkított játékukat.

– Mi volt, s ma mi a mondanivalója ennek a hagyománynak az advent ünnepkörében?
– Minden kor számára ugyanaz: a Jézus Krisztus, Isten fia megtestesülése, betlehemi születése felett érzett őszinte öröm kimutatása, a születéstörténet evangéliumi alapú, ezzel együtt tréfás bemutatása. Az ókori görögök óta tudjuk, hogy egy színdarab képes az ünnepelt eseményt a legközelebb hozni és a legszemléletesebbé tenni minden kor embere számára. A betlehemes játék előadása az őszinte átélést és az ünnep megértését segíti – persze nem liturgikus értelemben –, misztériumot jelent. A betlehemes játék igazi ünnepet ad, szeretetet sugároz, magyar anyanyelvet és énekhagyományt ápol, s ami a legfontosabb: a karácsony titkát az emberekhez közel hozza.

– A vasi Perenye községben hogyan éledt fel ez a hagyomány?
– Perenyén 1995 óta végzek néprajzi és népzenei gyűjtőmunkát. E községnek értékes népszokás- és népénekhagyománya maradt fenn napjainkig. A betlehemes játékot Bejczi Józsefné Hittaller Anna előénekes asszonytól vettem magnóra még 18 esztendővel ezelőtt. Szövegét és dallamát lejegyeztem, melyből a tanítványaim, a piliscsabai Boldog Özséb Színtársulat 2010-ben filmfelvételt készített. Ez segített abban, hogy Perenyén a szövegében és dallamában eredeti pásztorjátékot tanulják újra a fiatalok, akiket három évvel ezelőtt a perenyei Rétfalvi Balázs történész doktorandusz buzdított erre. Az Új Széchenyi Terven belüli Támop – Építő közösségek sikeres pályázatának keretében 2012 októbere és 2013 decembere között újratanítottuk Perenye, Bucsu, Sé és Gencsapáti gyermekeinek és fiataljainak a helyi népszokásokat, párosító és más szerelmi népdalokat, betyárdalokat, népballadákat, egyházi népénekeket. A program vezetője Biczó Barnabás, Perenye polgármestere mellett Vakler Anna, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék népi ének szakirányának vezetője, továbbá Németh István népzenegyűjtő; Perenyéről pedig Böhm Ibolya és Csire Istvánné óvónők vettek részt a munkában.

– Hogy látja, mit jelent a betlehemezés ma a helyi fiataloknak?
– Nagy öröm látni, hogy a perenyei gyerekek is önszántukból, vidáman, az eredeti szövegeket és dallamokat énekelve járnak házról házra a karácsony előtti hetekben. A legfontosabb, hogy ezt a hagyományt már magukénak érzik, ebben a világban is szívesen vállalják, sőt természetesnek tartják. Tavaly két csoport is járta a község családjait.

– Van esély arra, hogy a perenyei példa elterjedjen az országban, a Kárpát-medencében? Ismer jó példákat?
– Biztosan van esély minden településen arra, hogy a saját zenei anyanyelvét fenntartsa vagy újraélessze. Páratlan lelki élményt jelent egy népdal eléneklése vagy egy népszokás előadása, csak hagyni kell a gyermekeket és fiatalokat, hogy megérezzék ennek az ízét. Fel kell nekik kínálni szeretettel és nagy lendülettel. Meg kell adni mindenkinek, hogy értéket kapjon, hogy a bartóki és kodályi értelemben vett csak tiszta forrásból táplálkozzon, és ennek gyümölcse sem most, sem évtizedek múlva nem fog elmúlni. A gyermekek lelkében egy életre szóló pecsétként – emberi szemmel láthatatlan módon – ott maradnak e dallamok és szövegek, mert évszázadok óta a mieink, s ebben az esetben jó és lélekkel teli, nevelő hatású zenéről beszélünk. Elmélkedjünk végig egyszer egy betlehemest vagy egy regölést például Bucsu vagy Dozmat hagyománya szerint a Magyar Népzene Tára II. – Jeles napok kötetéből! Látjuk azt, hogy ezek a – sokszor a csodafiúszarvasról regélő – népszokások olyan örök költői értékek, olyan igazságokat mondanak ki, amelyek minden kor embere számára aktuálisak, modernek, mert valójában az életről, annak továbbadásáról szólnak, és jókívánságokat mondanak. Egy időtlen síkba repítik éneklőiket, hallgatóikat és olvasóikat egyaránt. Minden tanítónak, tanárnak, közösségvezető világi és egyházi alkalmazásban dolgozó személynek nagy felelőssége van e kincsek fennmaradásában. Közös jövőnk érdekében javasoljuk, legalább a könyvtárakban vagy az idősek ajkán keressék meg szülőföldjük, saját környezetük kincseit! Ezután már nem kell más, csak hozzáértéssel, lelkesedéssel kiosztott fénymásolatokkal bátran a kezébe adni ezeket a lelki gyógyszereket minden korosztály magyarjának.

– Miért van szükség ezeknek a hagyományoknak a felélesztésére? Mi az, ami pótolhatatlan a betlehemezéshez hasonló évszázados népi hagyományokban? Gondolok itt arra, hogy a televízió, ahogy az internet is, számtalan élményt nyújthat a fiatalok számára.
– Az információs társadalom technikai eredményeit sok jóra is lehet használni, de valójában látszatvilágot közvetítenek, és ez nagyon veszélyes, különösen a gyermeki lelkekre. Egy népszokás előadása sokfunkciójú cselekmény: régi eseményt megjelenít, kézzelfoghatóvá tesz, ugyanakkor örök igazságokat mond ki, például Jézus születését, továbbá jókívánságokat – mint szerelem, a párok összeregölése, szaporaság, egészségben és anyagiakban való bőség – kiált a tisztes hallgatónak. Hirtelen minden átélhetővé válik úgy, hogy közben irodalmi és zenei szempontból értékes, archaikus, magához az emberség lényegéhez tartozó alapvető szó- és dallamfordulatok hangoznak el. A valóságban kimondott szónak, dalnak, jókívánságnak a régi ember szerint varázsereje van, de egy betlehemes játék vagy egy regölés nyílt szívű megtekintése után érezzük, hogy nemcsak a régi korok embere szerint igaz ez.