Ripityára tört a 240 milliós Porsche

Nem bírt magával a gyár alkalmazottja, csúcsra járatta a kocsit.

kn
2013. 12. 02. 14:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szupergyors – az elektromotorok teljesítményével együtt összesen 887 lóerős – sportkocsival még két hete hajtott szalagkorlátnak az alkalmazott, az esetről azonban csak most adott hivatalos tájékoztatást a gyár.

Közlésük szerint a kocsiban körülbelül 100 ezer eurós (mintegy 30 millió forintos) kár keletkezett. Az autót vezető férfi és a mellette ülő is megsérült a balesetben.

A rendőrség lefoglalta az autó adatait tároló eszközt, hogy a Porsche sebességét megállapíthassák.

A német autógyár most dobja piacra a 918 Spydert, korábbi közlések szerint az első „példányokat” decemberben kapják meg a tehetős vásárlók.

A Porsche 918 Spydert az idei genfi autószalonon mutatták be a szakmának és a közönségnek. A hibridmeghajtású szupersportautó 6 perc 57 másodperc alatt tette meg a Nürburgring versenypálya „A” körét, a kategóriában mértékadónak számító Nordschleifét még szeptemberben, ezzel 14 másodperccel megdöntötte a szériagyártású utcai autók körrekordját.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.