Utcára vonultak a buddhista szerzetesek

A mintegy százötven szerzetes tüntetett nemzeti színű zászlókat és vallási lobogókat lengetve.

kn
2013. 12. 17. 10:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mintegy százötven szerzetes nemzeti színű zászlókat és vallási lobogókat lengetve, transzparenseket a magasba emelve követelte a kormánytól, hogy „tegyen sürgős lépéseket” a Buddha maradványainak tartott relikviák visszaszerzésére és indítson „komoly vizsgálatot” az ügyben.

A hatóságok pénteken jelentették be, hogy a fővárostól 45 kilométerre északnyugatra fekvő egykori királyi város, Udong egyik hegyének tetején emelt szentélyből eltűnt egy aranyurna, benne a Buddha testrészeiként tisztelt fogakkal, csontokkal és hajtincsekkel.

Ek Tha kormányszóvivő hangoztatta, hogy a kambodzsaiak számára óriási vallási és kulturális jelentőséggel bír a relikvia, amelyet a buddhista hívek évezredek óta nagy becsben tartanak.

A szóvivő szerint a lopást kedden fedezték fel, amikor az egyik őr, akit egy kutya ugatása ébresztett fel mély álmából, arra ébredt, hogy a szentély ajtaja nyitva, az ereklyetartó ládikának pedig hűlt helye van. A hatóságok vasárnap őrizetbe vettek öt gyanúsítottat, de az eltűnt ereklyéknek egyelőre nyoma sincs.

Az ellopott ereklyéket még a néhai Norodom Szihanuk király hozta magával 1957-ben Srí Lankáról Buddha születésének 2500. évfordulója alkalmából. A csontokat 2002-ben egy pazar ceremónia keretében, tízezrek kíséretében vitték a mai fővárosból, Phnompenből az udongi szentélybe. A délkelet-ázsiai ország 14,8 millió lakosának 90 százaléka a buddhista vallás követője.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.