Jelentősen visszaesett a gazdagok költekezése

Az előző évekhez képest visszafogták költésüket: 2013-ban 15 százalék volt a csökkenés.

2014. 01. 18. 5:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kelet-ázsiai ország legtehetősebbjei tavaly egész évben 15 százalékkal költöttek kevesebbet, mint 2012-ben, az ajándékvásárlás pedig ennél is nagyobb mértékben, 25 százalékkal esett vissza – olvasható a jelentésben. A Hurun Kutatóintézet csaknem négyszáz, legalább 10 millió jüan (370 millió forint) vagyonnal rendelkező milliomos megkérdezésén alapuló éves összesítése szerint sorozatban harmadik éve költenek kevesebbet a kínai gazdagok. Ez egy hosszabb távú trend körvonalazódását is előrevetítheti, mint ahogyan takarékosság várható 2014-ben is.

A jelenség hátterében több ok húzódik meg. Az egyik ezek közül az, hogy a magas importadók miatt a gazdagok által kedvelt luxuscikkek nemzetközi összehasonlításban is drágának számítanak az országban. A kínaiak emiatt előnyben részesítik a külföldön való vásárlást, amely a tehetősek számára anyagi korlátokba sem ütközik. A Hurun jelentése szerint a gazdagok kétharmada utazott az országhatárokon túlra 2013-ban többnyire vásárlási céllal. A legkedveltebb vásárlóutak között Ausztrália, Franciaország és Dubaj szerepel.

A költekezés visszafogását illetően egy másik számottevő tényező a kínai kormány 2012 végén indított takarékossági kampánya, amelynek keretein belül a józan szerénységre, a nagy értékű hivatali ajándékok mellőzésére szólítottak fel, és a túlzott jótékonykodást az országos korrupcióellenes harc sem jutalmazza.

A jelentés részletes statisztikáiból kiderül: a gazdagok legkedveltebb márkái között – az előző évekhez hasonlóan – a Chanel, a Louis Vuitton, az Apple és a Gucci szerepelnek. A kínai milliomosok jelentős összegeket fordítottak 2013-ban magas minőségű szolgáltatásokra, így oktatásra vagy egészségügyre. Szintén magas arányban érdeklődnek a művészetek és a különlegességek iránt, amelyre alternatív befektetési formaként is tekintenek. Jól tükrözi ezt, hogy a megkérdezettek több mint 70 százaléka gyűjtő. Legtöbben közülük a kínai kalligráfia iránt mutatnak érdeklődést, ezekből mára többen tartanak gyűjteményt, mint luxusórákból – írja a tanulmány.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.