Kopjafát avatnak Erőss Zsolt tiszteletére

A tavaly elhunyt hegymászóra emlékeznek a Transzbükki átkelésen.

kn
2014. 01. 24. 11:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A majdnem 30 kilométeres, szakvezetett terepi tanulmányút az év első nagy túrája a BNPI szervezésében.

Paulikovics Ildikó, az igazgatóság közönségszolgálati referense az MTI-vel közölte, hogy a majdnem 30 kilométeres, Nagyvisnyóról reggel nyolc órakor induló túra különlegességét az adja, hogy a BNPI szakemberei a fokozottan védett, látogatók által elzárt területekre is elkalauzolják a résztvevőket. A túrázók várhatóan 18 órára érkeznek meg Felsőtárkányba, a BNPI Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontjába, ahol az Erőss Zsolt tiszteletére állított kopjafa avatásával idézik fel a Bükki Nemzeti Park védnökének, a 2013-as Transzbükki átkelés túravezetőjének emlékét. Az ünnepség keretében köszöntőt mond Dudás György, a BNPI igazgatóhelyettese, a kopjafát Ugron Ákos Gábor, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője avatja fel.

A referens emlékeztetett: Erőss Zsolt 2013-ban vállalta, hogy a BNPI arcaként a természetvédelmet, a hazai természeti és kulturális örökség megőrzésének fontosságát hirdeti. Erőss Zsolt feleségével együtt vett részt a tavalyi Transzbükki átkelésen, ez volt az utolsó, családjával együtt töltött magyarországi túrája.

„Miután életét veszítette a Himalájában, igazgatóságunk örökös védnöknek választotta, és a Transzbükki átkelést Erőss Zsolt-emléktúraként rendezzük meg a jövőben” – közölte Paulikovics Ildikó. A kopjafa mellett emlékhelyet is alapítanak Erőss Zsolt és Kiss Péter, a vele együtt elhunyt fiatal gyöngyösi hegymászó tiszteletére.

A program része a Téli túrák nemzeti parkjainkban című sorozatnak, amelynek keretében január 25. és február 8. között országszerte több mint húsz túra közül választhatnak az érdeklődők. A tematikus nap a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége által koordinált Vidékjáró programsorozat részeként valósul meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.