Újra igényelhető a méhnyakrák elleni védőoltás

A felajánlott védőoltásokat rászoruló fiatal lánygyermekek és anyák vehetik igénybe.

tt
2014. 01. 21. 16:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vakcinára az Országos Segélyközponton keresztül még lehet jelentkezni – mondta el Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója a hétfői sajtótájékoztatón. A méhnyakrák elleni védőoltásban azok részesülhetnek, akik megfelelnek az oltás beadási feltételeinek, s felelősséggel vállalják a teljes oltási sor felvételét.

Lehel László rámutatott: a segélyszervezet számára azért is fontos a védőoltást gyártó céggel több mint 4 éve tartó együttműködés, mert ez a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. És bár lehet, hogy a prevenció sokba kerül, de a baj orvoslása még sokkal többe – tette hozzá.

Az együttműködés révén olyan fiatal lányok számára is elérhetővé válik a vakcina, akik másként valószínűleg nem jutnának hozzá – hangsúlyozta a védőoltást gyártó cég vezetője, Alison Farquhar, aki a rendezvényen nyújtotta át a 600 vakcináról szóló adományozási dokumentumot a segélyszervezet elnök-igazgatójának.

Bánhidy Ferenc professzor emlékeztetett arra, hogy a méhnyakrákot a humán papillomavírus (HPV) okozza, amelyet védőoltásszisztémával meg lehet előzni. A védőoltást három alkalommal – hat hónapon belül háromszor – adják be, s ez csaknem 100 százalékos hatékonysággal megelőzi a méhnyakrákot. Az elsődleges megelőzést a lányok 9-12 éves korban való beoltása jelenti, mert ebben a korban a vakcina hatékonysága nagyon jó, de minden olyan nőnek ajánlott az oltás, akinek a humán papillomavírusra negatív a szűrési eredménye.

Az európai méhnyakrák-megelőzési hetet január 19. és 25. között rendezik azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a védőoltás és a rendszeres szűrések fontosságára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.