Vak pincérek szolgálnak fel a sötét étteremben

Ha nem látjuk az ételt, egészen másként étkezünk.

tt
2014. 01. 21. 6:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felcserélődnek a szerepek: a belépő látók számára válik a világ láthatatlanná, és ők szorulnak rá a vakok segítségére – mesélte a katmandui étterem vezetője a Hszinhua kínai hírügynökségnek. Az érzékelés határait feszegeti az étterem: ha a látást kikapcsolják, más érzékterületek erősödnek fel, minden hang, illat, íz intenzívebbé válik – magyarázta Visvo Ram Sreszta. Elmondta, hogy sötétben étkezni egészen más élmény, mint világosban, hiszen az ember általában folyamatosan nézi az ételt, amelyet elé tettek.

„Leginkább az lepte meg az étterem üzemeltetőit, hogy a vendégek előbb jóllaknak, semmint látnák, mennyit fogyasztottak és mennyi maradt a tányéron” – mondta Sreszta.

Hozzátette, hogy ugyan hasonló vendéglők nyíltak már Európában és Amerikában, Nepálban sajátos missziója is van a vállalkozásnak. „A vakok nem kapnak támogatást a társadalomtól, ezért  felhívjuk a figyelmet rájuk, valamint munkahelyet is teremtünk nekik” – fogalmazott a tulajdonos.

Budapesten a Millenárison működő Láthatatlan Kiállítás rendez hasonló, sötétben felszolgált vacsorát hetente egyszer.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.