Chris Holden, a törvényhozás alsóházának tagja a héten elmondta, hogy az általa nemrég benyújtott törvényjavaslat lehetővé tenné a kaliforniai országúti rendőrség munkatársai számára, hogy félreállítsák azokat a rendszerint jelöletlen szivattyús teherautókat, amelyeket a tolvajok használnak a lopott konyhai hulladék szállítására, és elkérjék a rakomány eredetét bizonyító dokumentumokat.
„Az éttermek használt sütőolajának ellopása egyre gyakoribb jelenség Kaliforniában” – húzta alá honlapján a kaliforniai élelmiszerügyi és mezőgazdasági minisztérium. Mint hozzátette, a használt sütőolaj jól értékesíthető árucikk, ezért az étterem-tulajdonosok gyakran eladják némi extra bevétel reményében olyan cégeknek, amelyek biodízellé alakítják azt.
A törvényjavaslat akár 10 ezer dollárt (2,3 millió forint) is elérő pénzbírságot szabna ki azokra, akiket bűnösnek találnak használtolaj-lopásban. A javaslat továbbá lehetővé tenné az országúti rendőrség számára, hogy elkobozza a teherautót attól a sofőrtől, aki nem tudja bemutatni a szükséges iratokat.
A minisztérium forródrótot is működtet, amelyen bárki telefonálhat, ha úgy véli, hogy tolvajok próbálják ellopni valaki másnak a használt sütőolaját. A saját konyhai szemetét mindenki bátran értékesítheti az államban, csupán az ütközik törvénybe, ha valaki éttermekből vagy más szállítótól lopja el az olajat.