A farsangi időszakban a turisták számára az egyik legkedveltebb úti cél Velence, a színes karneváli forgatag, az álarcos színészek és a bámulatos, kézzel készített kosztümök minden évben ezreket vonzzanak a lagúnák városába. A karnevál hamvazószerda előtt két héttel kezdődik, február 18-án, és egy nappal hamvazószerda előtt ér véget, március 4-én.
A riói mellett mára a velencei a világ leghíresebb karneválja, melynek 2014-es mottója a „La natura fantastica”, vagyis „Csodálatos természet”. Központban tehát a kultúrákat meghatározó mesék, a valóságot átszövő narratívák és a természet kapcsolata. A mottónak megfelelően a karnevál ideje alatt a velencei utcákon találkozhatunk a mítoszok és mesék különös lényeivel, tündérekkel, főnixekkel, nimfákkal, állatokkal, de hagyományos kosztümökből és maszkokból sem lesz hiány. Bármelyik téren összefuthatunk Casanovával és szeretőivel, harlekin bohóccal, de családok körében kedvelt jelmezkombináció a Nap, a Hold és a csillagok is.
A szervezők célja, hogy az emberek újra felfedezzék más kultúrák egyedi szépségeit, és persze az ember természettel való kapcsolatát is hangsúlyosabbá tegyék. Ázsia, Amerika, Európa és Afrika történelmi hagyományait, legismertebb mítoszait és mesehőseit is felfedezhetjük a forgatagban, de a sokszínűség mégsem válik slampossá és közönségessé. A velencei karnevál különlegessége, hogy mindig megmarad arisztokratikusan emelkedett, fennkölt mulatozásnak. Ha Velencében járunk, érdemes a másfél kilométerre fekvő Murano szigetére is ellátogatni, ahol a hangulatos, színesre festett házak és kézművesboltok mellett a világhírű muranói üveggyárat is fel lehet keresni.
A beöltözött fesztiválozók mellett utcazenészek, komédiások, táncosok és színészek szórakoztatják a közönséget, a Szent Márk téren szinte minden pillanatban összefuthatunk egy utcaszínházzal vagy egy versét szavaló költővel. A pestisjárványra emlékezve népszerűek a pestisdoktorok groteszk, kissé riasztó maszkjai, a hagyományos velencei történelmi maszkok, de egyre elterjedtebbek az erotikus álarcok is. A jelmezek többsége kézzel készült, egyedi darab, ennek megfelelően borsos ára van a kölcsönzésüknek.