Február 9-én indul a Házasság hete

A család értékeire és fontosságára hívják fel a figyelmet az idei programokkal is.

UDM
2014. 02. 06. 9:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A február 9–16. között megrendezendő országos rendezvény céljai közé tartozik az is, hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek, és ötleteket adjon a házasságban problémákkal szembesülőknek. A Házasság hete központi programjainak idei fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

Angliából indult el az a kezdeményezés, mely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg 2008-ban.

A Házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.

A központi programsorozat a sárospataki református templomban kezdődik egy nyitó istentisztelettel február 9-én, melyet az Európa Rádió közvetít. Február 10-én az V. kerületi Aranytíz Kultúrházban találkozhatnak a fiatalok az idei hét „házaspárarcaival”, Keresztes Ilonával és Mohay Tamással; a beszélgetésen arról lesz szó, „Hogyan keressük és ki lesz az igazi?”. Február 11-én délután a XI. kerületi TIT Stúdióban előadást tart Pálhegyi Ferenc pszichológus és családgondozó „Párválasztás hosszú távra” címmel.

Február 12-én „Arcok álarcok nélkül” címmel a hűségről tartanak pódiumbeszélgetést a Házasság hete idei és korábbi arcai, köztük Mohay Tamás, Keresztes Ilona, Farkas Zsolt, Várnagy Andrea, Süveges Gergő és Rudan Margit az ELTE Egyetem téri épületének aulájában. Koncerttel egybekötött istentiszteletet a Deák téri evangélikus templomban rendeznek február 14-én, ahol a résztvevők áldást kérhetnek. Másnap, szombaton fáklyás felvonulást tartanak „a házasságért” a XVII. kerületben a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szervezésében, a menet a Fő térről a Vigyázó Sándor Művelődési Házba vonul.

A központi programokon túl számtalan vidéki településen is rendezvényekkel várják az érdeklődőket, így például Szegeden, Kaposváron, Győrben, Szatmárnémetin, Kübekházán, Inárcson, Monoron, Vácon, Veszprémben, Keszthelyen, Balatonszemesen, Nagymaroson, Ózdon vagy Pécsen. A rendezvénysorozat részletes programja elérhető a www.hazassaghete.hu oldalon.

Az idei hét szervezői között van a Magyar Evangéliumi Szövetség, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat, a Harmat Kiadói Alapítvány, a Magyar Katolikus Családegyesület, a Magyarországi Református Egyház Házasság- és Családsegítő Szolgálata, a Magyarországi Evangélikus Egyház Női Missziója, a Magyarországi Baptista Egyház Család Szolgálat, a Biblia Szól Gyülekezet Házassági Tanácsadó Szolgálata, valamint a Magyarországi Metodista Egyház Család Szolgálata.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.