Halállista: Kína a statisztika élén

Az ázsiai országban diagnosztizálják a legtöbb új rákos megbetegedést.

UDM
2014. 02. 07. 9:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rosszindulatú daganatok négy típusának új eseteiből is a világ legnépesebb országában van a legtöbb – számolt be a South China Morning Post című lap az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése nyomán pénteken. A hivatkozott négy betegség a máj-, a nyelőcső-, a gyomor- és a tüdőrák.

A rákbetegségekről készült nemzetközi tapasztalatokat összegző tanulmány 2012. évi adatai szerint a legsúlyosabban érintett térségek a fejlődő világ államai Afrikában, Ázsiában, valamint Közép- és Dél-Amerikában. A világon összesen 14 millió új esetet és 8,2 millió halálozást regisztráltak. Kínában 3,07 millió diagnosztizált esetet vettek nyilvántartásba, ami csaknem 22 százalékát teszi ki a globális adatoknak. A rákbetegségben elhunytaknak közel 27 százaléka volt kínai, a számuk 2,2 millió körül volt. A jelentésben szereplő adatok némileg elmaradnak a Kínában hivatalos becslésként közöltektől.

Mindazonáltal a kutatók szerint a lakosságra vetített arányokat illetően nem Kína vezet. A daganatos betegségeket illetően Dánia, Franciaország, Ausztrália, Belgium és Norvégia áll a lista élén. A halálozások tekintetében Mongólia, Magyarország, Örményország, Szerbia és Uruguay a listavezetők.

A hongkongi lapban megszólaló Cse Hsziu-ji, a pekingi tüdőrákkezelő központ igazgatója arról számolt be, hogy a tüdőrák mellett a máj-, a nyelőcső- és a gyomorrák a legelterjedtebb daganatos betegség Kínában. A szakember szerint igen fontos lenne az embereket meggyőzni arról, hogy nem minden rákbetegség gyógyíthatatlan. E nézet elterjedtsége ugyanis akadálya a betegségek korai stádiumban történő felfedezésének.

A tanulmány szerint a jövőben a rákbetegségek számának általános növekedésére kell számítani; becslések szerint két évtizeden belül 57 százalékkal, 22 millióra nő majd a megbetegedések éves száma, míg a haláleseteké eléri majd a 13 milliót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.