Holdújév: rekord és kosz az ünnepek végén

Vagyonokat költöttek ajándékra a kínaiak, de a végső mérleg nem túl kedvező.

tt
2014. 02. 04. 16:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hivatalos becslések szerint a holdújévi ünnep másfél hónapja alatt idén 3,6 milliárdnál is több utazást bonyolítanak majd az országban, 200 millióval többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Vonaton 14 százalékkal többen utaznak, az autópályák terheltsége több mint 10 százalékkal nagyobb 2012-höz képest, vagyis soha ennyien az ország történelmében nem keltek még útra egy időben. Ezen a héten szerdán és csütörtökön – a családi ünneplésből visszatérők első hullámában – a 400-500 ezret is elérheti majd a csak a Pekingbe hazasietők száma, várhatóan jelentős fennakadásokat okozva ezzel a főváros közlekedésében.

Egészen biztosan rekordot dönt idén a belföldi turisták száma is a holdújév alatt. A kínai idegenforgalmi akadémia becslése szerint idén a 225 milliót is meghaladhatja az ország turistalátványosságait felkeresők száma, ami 11 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. A holdújév első három napjában számos városban már rekordot jelentettek, így Pekingben megközelítette a 3,9 milliót, Sanghajban pedig meghaladta az 1,8 milliót a turisták száma, ami több mint 15, illetve 10 százalékos növekedést jelent a 2013-as adatokhoz képest.

A turisták a várakozások szerint összesen 130 milliárd jüant (5 ezer milliárd forint) költenek majd, 11 százalékkal többet, mint 2013-ban. Nemcsak utazásra, ajándékokra is többet áldoznak idén a kínai lakosok: a Hszincsin Pao lap közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek többsége a tavalyinál többet adott ki idén: 80 százalékuk ezer jüannál (38 ezer forint) többet költött ajándékokra, 20 százalékuk 5 ezer jüannál (190 ezer forint) is többet.

A holdújév éjszakája egy kevésbé örvendetes légszennyezettségi rekorddal is hozzájárult a legekhez Kína több pontján is. A környezetvédelmi minisztérium által figyelt városok 90 százalékában egészségtelen levegőt hozott az újévi tűzijáték- és petárdaáradat: Peking egyes részein és az északi Harbinban az ezres értéket is meghaladta a legártalmasabb, 2,5 mikron átmérőjűnél kisebb szennyező részecskék (PM2,5) köbméterenkénti aránya, miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által elfogadott egészségügyi határérték 25.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.