Nőtt az influenzás betegek száma

A lassan terjedő járvány iskolákat, óvodát és bölcsődét is érint.

tt
2014. 02. 05. 18:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A figyelőszolgálatra kijelölt orvosok január 27. és február 2. között 12 százalékkal több beteget regisztráltak, mint a 4. héten. Az országban mintegy 14 300-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A betegek csaknem negyede (23,7 százalék) gyermek, több mint 40 százalékuk 15–34 éves fiatal felnőtt volt. A 35–59 évesek aránya csaknem 27 százalék, a 60 éven felülieké több mint 9 százalék volt.

Az 5. héten a fővárosban és 14 megyében emelkedett, három megyében (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest) nem változott, és két megyében (Bács-Kiskun, Heves) csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteget a fővárosban, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest és Fejér megyében, a legkevesebbet Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Csongrád megyében regisztrálták. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról az 5. héten négy jelentés érkezett. A járványok egy bölcsődét (Győr-Moson-Sopron megye), két óvodát (Fejér) és egy általános iskolát (Hajdú-Bihar) érintettek.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentésében azt írta, hogy Portugália, Spanyolország és Anglia mellett már Bulgária és Görögország is kiterjedt influenzajárványról számolt be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.