Woody Allen: „A nemi erőszak vádja hamis és szégyenletes”

Nevelt lánya azzal vádolta meg Allent, hogy nemi erőszakot követett el rajta, mikor még csak hétéves volt.

kn
2014. 02. 03. 10:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Woody Allen olvasta Dylan Farrow nyílt levelét, mely a The New York Times online kiadásában jelent meg szombaton – írta Leslee Dart szóvivő. Nevelt lánya a levélben azzal vádolta meg Allent, hogy nemi erőszakot követett el rajta, mikor még csak hétéves volt. A rendező hamisnak és szégyenletesnek nevezte az állítást.

Elkan Abramowitz, Allen ügyvédje szintén reagált a vádakra: „Tragikus, hogy egy bosszúszomjas szerető által kitalált történet úgy bukkanhat fel húsz év után, hogy azt annak idején a hatóságok tökéletesen kivizsgálták, majd elutasították. A Dylant egykor ért kellemetlenségekért másvalaki okolható, nem Allen és nem is maga Dylan.”

Farrow azt állította, nevelőapja 1992-ben a család connecticuti házának „homályos, szekrényszerű padlására” vezette, és ott megerőszakolta. Nem részletezte, hogyan, ám leírta, nevelőapja más alkalmakkor milyen zavaróan intim dolgokat művelt vele. A filmrendező ellen 1992-ben vizsgálat indult gyermekmolesztálás gyanújával, vádemelés azonban nem történt.

Dylan Farrow nyílt levele a hatóságok helyett a közvélemény ítélőszéke előtt szeretné ügyét feleleveníteni. Farrow ma Floridában él, férjhez ment, nevet változtatott. Arra kérte levelében nevelőapja rajongóit és a filmjeiben szereplő színészeket, hogy „ne hunyjanak szemet” afölött, ami történt.

A Sony Pictures Classics, Allen filmjeinek forgalmazója óva intett az elhamarkodott ítélettől. Közleményében így fogalmazott: „A helyzet nagyon bonyolult, és minden érintett számára tragikus. Woody Allent a levélben említettekkel kapcsolatban soha nem vádolták meg hivatalosan, tehát az ártatlanság vélelme részünkről is megilleti.”

Az Allen legutóbbi, Kék jázmin című filmjében is szereplő Alec Baldwint Farrow levelében – mások mellett – név szerint is megemlítette. A színész a Twitter közösségi portálon így válaszolt neki: „Ön téved, ha azt hiszi, nekem vagy bárkinek köze lehet ehhez a családi ügyhöz.”

Mia Farrow, aki 12 éven át volt Woody Allen élettársa, akkor vádolta meg a rendezőt Dylan molesztálásával, amikor 1992-ben kiderült, partnere viszonyt folytat a színésznő egy korábbi kapcsolata idején örökbe fogadott nevelt lányával, Soon-Yi Previnnel. A lányt, aki akkoriban 19 éves lehetett, nem Allen fogadta örökbe. A pár később, 1997-en összeházasodott, két kislányt adoptáltak.

Woody Allen mintegy fél évszázados pályafutása alatt csaknem ötven filmet rendezett, négyszer kapott Oscar-díjat, januárban pedig a Golden Globe életműdíját is neki ítélték. Legújabb filmje, a Kék jázmin is szerepel az Oscarra jelölt alkotások között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.