Az Endomárciussal csatlakozik Budapest ahhoz a világméretű kezdeményezéshez, amelyet az Egyesült Államokban hirdettek meg. Március 13-án a világ több mint ötven városában vonulnak utcára résztvevők ezrei, hogy felhívják az emberek figyelmét a betegségre. Budapesten aznap délután szakértők, önkéntesek, gyógyult betegek és hírességek várják a Városháza parkba az érdeklődőket és az érintetteket.
Fülöp István szülész-nőgyógyász, a rendezvény szakértője elmondta: az endometriózis leggyakoribb tünete az erős, görcsös kismedencei fájdalom, amely jelentkezhet a menstruáció idején, de a ciklus közepén is. Járhat haspuffadással, jelezheti vizeléskor vagy székeléskor fellépő fájdalom is attól függően, hol telepedtek meg a rendellenesen „elvándorolt” méhnyálkahártya-szigetek. Fontos tünet, hogy sok beteg hiába próbál, nem tud teherbe esni.
A betegek számát világszerte 200 milliónál is magasabbra becsülik a kezdeményezés honlapján, a Millionwomenmarch.orgon. Magyarországon egyes becslések szerint 150-200 ezer nőt érint az endometriózis, pontos számuk nem ismeret, annyit azonban tudni lehet, hogy a meddő nők mintegy 30 százalékánál ez a betegség okozza a problémát – hangsúlyozta az orvos.
A jó és pontos diagnózist nagyban elősegíti az alapos kikérdezés, a kórelőzmények, a tünetek megismerése, majd nőgyógyászati vizsgálat, kismedencei, hüvelyi ultrahang következik, néha kismedencei mri-re is szükség van – magyarázta a szakértő.
A kezelés lehet gyógyszeres, rendelkezésre állnak úgynevezett paramedicinális terápiák, például a speciális, glutén- és tejcukorszegény étrend, a mozgás, az életmód-változtatás jótékony hatású szokott lenni – mondta el a szakértő. A kezelési lehetőségek között Fülöp István beszélt a műtétről, amelyet akkor javasolnak, ha a tünetek várhatóan gyógyszeres kezelésre nem fognak megszűnni. Nagyon fontos, hogy a műtét radikális legyen, azaz ilyenkor az endometriózist tökéletesen el kell távolítani a kismedencéből.
Az endometriózis hajlambetegség, egyes országokban krónikusnak tekintik. A szakértő szerint élethosszig tartó ígéretekkel ezért nem állhat a páciens elé a kezelőorvos. A különböző panaszokat lehet kezelni: ha nem esik teherbe, akkor azt, ha fájdalmai vannak, annak kell utánajárni.