Kilenc, talán nem közismert dolog hamvazószerdáról

Ki kaphat hamukeresztet és hányszor? Fogyókúra-e a böjt és taplóság vagy hagyomány-e a torkos csütörtök?

Hamvazkodhatnak-e a nem vallásosok, más vallásúak?
A katolikus egyházban a hamvazkodás egy úgynevezett szentelmény, ami a hit szerint ugyanúgy Isten kegyelmét közvetíti, mint a hét szentség; a különbség annyi, hogy míg a szentségeket Jézus alapította, a szentelményeket az egyház – ilyen a Balázs-áldás is. Mint szentelmény, elsősorban a katolikusoknak „jár” a hamvazás, de mivel nem szentség, megengedett, hogy a Balázs-áldáshoz hasonlóan kiszolgáltassák nem katolikus keresztényeknek, de meg nem keresztelkedetteknek is – utóbbinak azonban vannak feltételei. Aki kéri, annak hittel kell kérnie, tehát ha nem is keresztény, a keresztény hit felé kell fordulnia, hisz a hamvazkodás nem valamiféle babonás cselekmény, folklór, hanem a hit eszköze. Zárójeles megjegyzés: az egyházi temetés is hasonló értelemben vett szentelmény. Az evangélikusoknál egy egyházilag nem szabályozott, úgymond megmaradt szokás csak a hamvazkodás, szent tartalma nincs. A református egyházban nem tartották meg ezt a hagyományt.

Lehet-e „kétszer” hamvazkodni? Aki szerdán eljut a templomba, vasárnap is beállhat-e a sorba?
Mivel egyik pap ezt mondja, a másik azt, és nincsen kőbe vésett, kötelező érvényű szabály vagy engedékeny megfogalmazás, Török Csaba tévéreferens pap az ügyben a józan ész logikája felé irányított bennünket: mivel nem szentség, hanem szentelmény a hamvazkodás, nem okoz problémát, ha valaki többször járul ehhez. Viszont mivel a hamvazkodás a bűnbánatnak egy radikális formája, illetve momentuma, nincsen sok értelme egy szerda óta tartó folyamatot vasárnap egy „újbóli kezdettel” úgymond megerősíteni, hisz maga a radikális döntés a bűnbánat mellett szerdán megtörtént.

Most jön a neheze, mármint hamvazószerda után. Hogyan kell „helyesen” böjtölni, nem „csak fogyózni”?
A 11. századig olyan szigorú volt a böjt, hogy késő délutánig semmit sem szabadott enni, húst, tojást és tejtermékeket pedig – a vasárnapok kivételével – egyáltalán nem. Az előíráson az egyház mára enyhített. De az étkezési szokásokkal kapcsolatban kissé tévesen terjed, hogy „háromszor ehet és egyszer lakhat jól” a 18 és 60 év közötti felnőtt hívő hamvazószerdán és nagypénteken. Az előírás úgy szól pontosan, hogy egyszer lehet étkezni, és még legfeljebb kétszer valamit magunkhoz vehetünk. A péntekenkénti hústilalomban nincs félreértés. Ma már így is szabadabb a rend, régen minden, állati zsiradékkal kapcsolatos eledel fogyasztása tilos volt; a mostani „liberalizáció” arra szolgál, hogy az ember nagyon tudatosan értse meg, hogy nem méregtelenítő vagy fogyókúra a böjt, hanem aszkézis, amely során az akaratunkat tesszük próbára. A tavaszi böjtölés lehet, hogy még jól is esik valakinek, ilyenkor viszont valami mást (is) ki kell találni, amiről lemondunk. Gondoljunk bele, aki amúgy sem fogyaszt húst, a nagyböjt nem nyújtana a lemondás értelmében „pluszt”; neki a lelki karakterének megfelelően lehet mást is találnia.

A nagyböjtbe mintha belerondítana a torkos csütörtök, amiről sokan azt gondolják, egyszerűen arcul üti az előző napi szigorú böjtöt Hogy is van ez?
Ez a nap, amikor féláron „zabál” az ország egy sereg étteremben, egy praktikus népi hagyományon alapszik: a farsangkeddről (húshagyó keddről) megmaradó húsételeket nem dobjuk ki, valamikor el kell fogyasztani, de pénteken ugye nem lehet, hát marad a csütörtök. De ez semmi esetre sem jelenti, hogy hamvazószerda után még neki lehet állni főzőcskézni. A torkos csütörtök voltaképpen egy tőről metszett népi „morzsabál”. Tavaly ezért külön pikáns volt, hogy a torkos csütörtököt előrébb hozták a Valentin nap miatt, ne legyen fogyasztói szempontból a kettő egymás konkurenciája: két nap, kétszeres profit.

„Emlékezz, ember !” – szólít bennünket hamvazószerdán az egyház. Futtában nem lehet emlékezni. Az emlékezés azt jelenti, hogy megállok, elcsendesedem, felidézek valamit. A nagyböjt alkalom arra („Itt az alkalmas szent idő”), hogy elcsendesedjünk. A böjt, az önmegtagadás, a másik felé fordulás megnyit az Isten felé. A csend, amely körülvesz ezekben a hetekben, alkalmat ad arra, hogy Isten szavát meghalljam. A mai böjti előírások leleményességre késztetnek. Meg kell találnom azt, ami nekem megfelelő, ami kicsit fáj, de mégis meg tudom tenni. A nagyböjt a tudatosságot erősítheti bennem.

(Fülöp Ákos nagytétényi plébános, a Katolikus Hivatásgondozó Intézet titkára.)

Ez az év a magyarok számára különösen is hangos a három választással és az azokat megelőző kampányidőszakokkal. Hogyan lehet mégis megtartani a belső elcsöndesedés törekvését ilyen felfokozott állapotban?
Válaszért ezúttal is Török Csaba atyához fordultunk, aki amondó, szánjunk egy pici időt a múlt vasárnapi evangélium (Máté 6,24–34) szavain való elgondolkodásra: „Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek!” Az intelem szerint ebben a hangulatban is bennünk kell, hogy legyen a törekvés: száz dolog helyett csak egyre figyelni, böjtölni a tévé, a rádió, a mobil és az internetezés terén, minden téren, ami túlterhel; aki nem olvas naponta híreket, az is pontosan tudhatja, mi van a világban; a minket érő ingereknek nem mesterségeseknek, hanem személyeseknek kell lenniük – mindettől pedig a böjt az életstíluson történő változást fog eredményezni, amikor is megtanulhatja az ember szeretni a csöndet.