A Rubik-kocka hatása generációkon át ível

A Rubik-kockára épülő, egész napos programsorozattal várták a családokat a Design Terminálban.

BK
2014. 04. 28. 7:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mini Terminál vasárnapi műhelyfoglalkozásán feltalálók és leleményes tervezők bőrébe bújhattak a gyerekek. A délelőtt folyamán a 6 és 12 év közötti gyerekek elkészíthették saját feltalálófüzetüket, amelybe terveiket, ötletfoszlányaikat gyűjtötték össze, és ötleteiket meg is építhették – mondta el az MTI-nek Lengyel Roland, a Design Terminál kreatív vezetője.

Két tehetséges Rubik-kocka-versenyző, Perge Olivér világ- és Európa-bajnok és Bernáth Balázs kirakó show-val szórakoztatta a közönséget. A bemutatón, amelyre megtelt a show-nak helyet adó terem, bekötött szemmel és fél kézzel időre rakták ki szimultán a különféle nagyságú és formájú kockákat, amelyeket a hivatalos versenyeken is használnak. A workshopon pedig a bajnokok megmutatták a mesterfogásokat és elmagyarázták a kocka kirakásának logikáját az érdeklődőknek.

 

A Design Terminálban délután egy másik magyar logikai játékkal, a világban nagy sikert arató Smartegg-gel, más néven Okostojással is megismerkedhettek az érdeklődők. Perge Olivér a kirakó show után az MTI-nek elmondta, hogy 2002-ben találkozott először Rubik Ernő világhírű találmányával, 2006-tól kezdett el vele komolyabban foglalkozni, és rá egy évre már versenybe is szállt. 2008-ban Európa-bajnoki, 2009-ben világbajnoki címet nyert.

– Ami a legnagyobb kihívást jelentette, az a több kocka vakon kirakása volt, amikor az ember annyi kockát rak ki, amennyit bevállalt. Én tíz kockát hibátlanul raktam ki a versenyen – hangsúlyozta a bajnok.

Otthoni gyakorlásai során maximum tíz kockával szokott gyakorolni, ami – mint elmondta – sok időt és rengeteg memóriát követel. A Rubik-kocka-bajnokok bemutatójáról részleteket közvetített a közmédia is, amely egész napos műsorfolyammal ünnepli vasárnap a Rubik-kocka feltalálásának negyvenéves évfordulóját. A tematikus napon világhírű magyar találmányokkal, kutatókkal és tudósokkal ismerkedhetnek meg a tévénézők és a rádióhallgatók.

 

1974 tavaszán oktatási segédeszközként tervezte meg a térbeli mozgások szemléltetésére alkalmas, mérnöki modellezést segítő szerkezetét, amelyről később kiderült, hogy játéknak is igen szórakoztató. 1975-ben rukkolt elő bűvös kocka nevű játékával, amelyre 1976. október 28-án RU-158 ügyszámon, Térbeli logikai játék néven kapott szabadalmat. A kocka a játékosok körében rövid idő alatt példátlan népszerűségre tett szert, gyártásához és külföldi terjesztéséhez azonban át kellett verekednie magát a hazai bürokrácia útvesztőin, de végül Rubik-kocka néven meghódította az egész világot. Népszerűsége 4 évtized után sem csökkent, kihívást jelent játékosok és matematikusok számára egyaránt. Míg az előbbiek a kockakirakási rekordokat (jelenleg 5,55 másodperc) döntögetik, az utóbbiak a kirakási lépések minimális számát keresve igyekeznek megfejteni a titkát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.