Újra gyermekbénulás-járvány fenyeget

Már a világ legalább tíz országában megjelent a gyermekbénulás vírusa, így a betegség ismét komoly veszélyt jelent.

KSZ
2014. 05. 06. 12:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyermekbénulásért (poliomyelitis) felelős polio vírus idén már három újabb országban ütötte fel a fejét, holott a polioszezon még el sem kezdődött. Ez szinte semmissé teszi a betegség elleni eddigi, világszintű erőfeszítéseket. A kórt fertőzöttek vitték Pakisztánból Afganisztánba, Szíriából Irakba és Kamerunból Egyenlítői-Guineába – mondta el Bruce Aylward, a WHO munkatársa hétfőn egy telefonos konferencián Genfben. A szervezet célja, hogy 2018-ig az egész világon visszaszorítsa a gyermekbénulást.

A fertőzés által érintett országok között szerepel Izrael, Etiópia, Nigéria és Szomália is. A kórokozót „exportáló” országok között tartják számon Pakisztánt, Szíriát és Kamerunt. A világszervezet illetékesei aggódnak, hogy a kór újra felütheti a fejét olyan, belső viszály sújtotta országokban is, mint Ukrajna, Szudán vagy a Közép-Afrikai Köztársaság.

A gyermekbénulást okozó polio vírus szennyezett élelem vagy víz révén a szájon keresztül juthat a szervezetbe. Öt évnél fiatalabb gyerekek esetében gyorsan terjedhet, különösen ott, ahol nem megfelelő a higiénia, így a zsúfolt menekülttáborokban. A betegség megtámadja az idegrendszert és órákon belül bénulást okozhat. Minden kétszázadik fertőzés maradandó bénulást eredményez. A lebénultak 5-10 légzőizmok leállása miatt meg is hal.
A betegség gyógyíthatatlan, de oltással megelőzhető a fertőződés. A WHO 1988-ban indította a gyermekbénulás megakadályozását célzó programját, ennek eredményeképpen a fertőzöttek száma 1988 és 2012 között több mint 99 százalékkal csökkent – mintegy 350 ezerről 223-ra. Tavaly azonban ismét több mint négyszáz esetet regisztráltak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.