Súlyos nemzetbiztonsági kockázat
A Tisza-vezér egyik legnagyobb és egyben legveszélyesebb hazugsága volt, hogy Magyarországra érkezett a bukott szír diktátor, Bassár el-Aszad repülőgépe. A Magyar Hang egy fotót is közölt, amely szerint Budapesten landolt a szír exelnök, ám képről hamarosan kiderült, szó sincs erről, és egy 12 éves felvétellel csapták be az olvasóikat. Magyar Péter Facebook-oldalán viszont sokkal később is megtalálható volt az álhírről szóló bejegyzés.
Magyar Péter Klubrádióban sem okozott csalódást, a tőle megszokott stílusban közölte, nincs miért bocsánatot kérnie.
A Tisza Párt elnöke aztán az ATV-ben folytatta az ezzel kapcsolatos téveszméi terjesztését: az Egyenes beszédben arról értekezett, hogy kormányzati szintről nem jelentették még ki, hogy Bassár el-Aszad valóban nem járt itt. Magyarék álhírterjesztése ügyében az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálatot indított és a polgári titkosszolgálatok részvételével az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is ülésezett, mivel a hamis információ az ország biztonságára nézve is komoly kockázatot jelentett.
A bennfentes kereskedelemről is hazudott Magyar Péter
Február elején az Index robbantotta ki Magyar Péter részvénybotrányát. A lap arról írt, hogy 2023. július 21-én, pénteken este, tőzsdezárás után az Opus Global Nyrt. részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami jelentősen növelte a papírok árfolyamát. Ugyanezen a napon, délután három órakor, tehát a tőzsdezárás és az akció bejelentése előtt, Magyar Péter az összes egyéb részvényét eladta, és több tíz millió forint értékben Opus-papírokat vásárolt.
A cikk szerint a rá következő hétfőn, tőzsdenyitás után Magyar emelt árfolyamon eladta ezeket a részvényeket, amivel jelentős, több millió forintos haszonra tett szert.
Fontos, hogy ebben az időben Magyar az MBH, tehát a Mészáros Lőrinc érdekeltségében tartozó bank felügyelőbizottságában ült, az Opus pedig szintén Mészáros vállalkozása.
Magyar a cikkre úgy reagált, hogy az Index állításaiból egy szó sem igaz, és azt állította, hogy az idézett napon nem vett és nem is adott el részvényt.
Lapunk megírta, Magyar sajátos trükköt bevetve próbál kibújni az ügyből, és azt állítja: a következő héten könyvelték le az ügyletet, így ő nem vásárolhatott pénteken. Vagyis nem követett el bennfentes kereskedést. Azonban a tőzsdén az ügyleteket nem azonnal könyvelik, hanem később. Így könnyen megeshet, hogy a pénteki vásárlás máskor került nyilvántartásba.