Mégiscsak kell a húszezer eurós „kamuállás” Magyar Péternek

Hiába hangoztatta az elmúlt három hónapban Magyar Péter, hogy esze ágában sincs beülni az Európai Parlamentbe, hétfőn már Brüsszelbe utazott, ahol hamarosan dönt az Európai Néppárt frakciója arról, hogy felveszi soraiba a Tisza Párt EP-képviselőit. Magyar ezt megelőzően szavazást írt ki a hívei között, aminek eredményeként ő is EP-képviselő lesz, miközben ezt a munkát korábban „húszezer eurós kamuállásnak” nevezte.

2024. 06. 18. 15:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hónapokon át bizonygatta Magyar Péter, hogy semmiképpen nem veszi fel az európai parlamenti mandátumát, bármilyen eredményt is ér el a Tisza Párt a június 9-i választáson, most azonban fordult a kocka, az alelnök minden bizonnyal beül az uniós törvényhozásba, amivel 7-8 millió forintos havi jövedelemre tehet szert. Az EP-választás után már érzékelhető volt, hogy Magyar Péter nem fogja tartani korábbi ígéretét, hiszen több nyilatkozatában amellett érvelt, hogy miért lenne mégis hasznosabb, ha ő is beülne az Európai Parlamentbe. 

Múlt hét pénteken már találkozott is Manfred Weberrel, az Európai Néppárt (EPP) elnökével, akivel arról tárgyalt, hogy milyen feltételekkel csatlakozhatnak a Tisza Párt képviselői az EPP frakciójához. 

Hétfőn Magyar szavazást indított a párt honlapján arról, hogy legyen-e európai parlamenti képviselő a következő ötéves uniós ciklusban. A hívei 75 százaléka igennel válaszolt a kérdésre, és mivel Magyar előzetesen azt írta a közösségi oldalán, hogy bármi is lesz a szavazás végeredménye, azt elfogadja, nyilvánvalóan felveszi a mandátumot. A politikus hétfőn kiutazott Brüsszelbe, ahol a néppárti frakció kedden dönt a Tisza Párt EP-képviselőinek felvételéről.

 

De nézzük, hogyan jutott el Magyar Péter az európai parlamenti mandátum teljes elutasításától a néppárti frakciótagságig.

A választási kampány idején tucatnyi nyilatkozatban, interjúban hangoztatta, hogy esze ágában sincs beülni az EP-be, sőt nemegyszer azzal kérkedett, hogy a jövőben a „piacról fog megélni”. A 444.hu podcastjében márciusban azt mondta: 

– Tehát én továbbra is úgy tervezem, hogy a piacról fogok megélni, hogyha adott esetben már azt is mondtam egy hónapja, hogy minden további nélkül meg fogok tudni élni Magyarországon, a piacon. Hogyha ez nem fog működni, akkor nyilván külföldön fogom ezt megpróbálni, hiszen el kell tartanom a három gyerekemet.

Majd határozottan kijelentette, nem készül arra, hogy akár három hónap múlva, akár fél év múlva bármilyen fizetett politikai státusa lenne, mert ebből kíván megélni. (A videón 3:50-től.)

 

Április 3-án a Blikknek nyilatkozva is azt bizonygatta, „nincs ambíciója” arra, hogy európai parlamenti képviselő legyen, 2026-ig, az országgyűlési választásokig itthon szeretne dolgozni

A választási kampány hajrájában is határozottan állította: – Nyilatkoztam már korábban, hogy az Európai Parlamentbe biztos, hogy nem ülök be.

(A videón 0:23 perc.)

A Tisza Párt több kampányrendezvényén is arról beszélt Magyar Péter, hogy nem akar Brüsszelbe menni. – Én fogom vezetni a listát, de én nem fogok kimenni Brüsszelbe, ezt megígérhetem – mondta például a mezőhegyesi fórumán. 

Az is megdöbbentő, mennyire lebecsüli Magyar az EP-képviselői tevékenységet, amit gyakorlatilag kamuállásnak nevezett. A Mandiner birtokába került egy felvétel, amiből kiderült, mit is gondol valójában a „brüsszeli munkáról”. Tavaly nyáron ugyanis Magyar Péter egy ismerősével csetelt a Messengeren, és a Tisza Párt alelnöke azt írta, hogy „képviselőként elég két hetet kint lenni, és a képviselőség a legnagyobb kamuállás a világon havi húszezer euróért”.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.