Az 1886. június 18-án született Mallory családjának tagjai nemzedékek óta lelkészek voltak. A kalandvágyó és kiváló vezetői képességekkel megáldott fiút középiskolásként vette rá egyik tanára, hogy tartson vele az Alpokba egy veszélytelennek nem mondható hegymászásra. A túra örökre megváltoztatta életét, a hegymászás lett a szenvedélye. Tizenkilenc évesen, a cambridge-i egyetem hallgatójaként már Európa legmagasabb hegyét, a Mont Blanc-t is megmászta, technikáját a walesi hegyek között és az Alpokban tökéletesítette. Kortársai visszaemlékezései szerint midig új, járatlan utakat keresett, és macska módjára mászott fel a mások által megmászhatatlannak ítélt helyeken.
1914-ben tanári állást vállalt és megnősült, a házasságból három gyermeke született, a harmadik félórával azelőtt, hogy egy alpesi túráról visszaért volna. Az első világháborúban önként jelentkezett a frontra és főhadnagyként szerelt le, és újra tanítani kezdett. Tagja volt a hírneves brit Alpinista Klubnak, és amikor a társaság expedíciót szervezett a Mount Everest megmászására, Malloryt természetesen elsőként választották be a csapatba. Született vezetőként óriási hatást gyakorolt társaira, talán egyetlen gyengéje volt: nem ismerte fel, mikor kell megállnia.
Az 1921-es expedíció célja elsősorban a „világ tetejének” felderítése volt. Mallory és egykori iskolatársa, Guy Bullock felvázoltak egy lehetséges útvonalat a csúcsra az északi, tibeti oldalról, de a nyári monszun idején a rossz időjárási viszonyok és a terepre alkalmatlan felszerelés miatt nem jutottak 8 ezer méternél magasabbra. A következő évben újra – immár az optimális időszakban – próbálkoztak, ezúttal már kiegészítve a felszerelést a súlyos és akkor még megbízhatatlan oxigénpalackkal.
Mallory és társai az oxigénpalack nélkül jutottak 8229 méterig, magasabbra, mint addig bárki a világon. A legmagasabb, középső csúcs meghódításához még mindig hiányzott 600 méter, ezért másnap újabb rohamra indultak. Mászás közben a frissen hullott hóból támadt lavina hét serpát elsodort, ezért az expedíciót azonnal felfüggesztették.
A baleset miatt sok támadást elszenvedő George Mallory ezután előadókörutakon vett részt, csak felnőtt tanítványokat vállalt és családjának élt. Nem is volt bizonyos benne, részt akar-e venni az 1924-es harmadik kísérletben, de végül nem tudott ellenállni a hegyek hívásának, és igent mondott. A harmadik útra már csak ő maradt az első két expedíció résztvevői közül. Ismerősei később azt mondták: számára ez már nem kaland, sokkal inkább háború volt, és bizonyosra vette, hogy nem tér többé vissza. Amikor megkérdezték tőle, miért vág harmadszor is bele a hegy meghódításába, ezt a halhatatlan mondatot válaszolta: „mert ott van”.
Társai a benne dúló viharokból mit sem éreztek, ők az energikus és elszánt Malloryt látták. Mallory és társa, a 22 éves, viszonylag tapasztalatlan, de az oxigénpalack használatához kiválóan értő Andrew Irvine 1924. június 8-án a 8168 méter magasan fekvő VI. táborból indult a csúcs meghódítására. Az őket messziről követő Noel Odell geológus délután egy órakor még apró pontként látta őket, de aztán belevesztek a felhőkbe. A két hegymászó többé nem tért vissza, a mai napig nem tudni, elérték-e a csúcsot és a visszaúton, vagy még felfelé kapaszkodva érte őket a halál.
A Csomolungmát végül 1953-ban hódította meg Edmund Hillary és a serpa Tenzing Norgay, de a csúcson nem találták nyomát annak, hogy Malloryék ott jártak volna. Mallory fagyott holttestére 75 év múlva, 1999-ben bukkantak rá 8160 méter magasan, de a rejtély ezután sem oldódott meg. A tetem arccal lefelé mumifikálódott, nyilván a zuhanás miatt, zsebeiből előkerültek személyes tárgyai, de nem lett meg a fényképezőgép, amelynek filmje eldönthetné a vitát. Akárhogy is történt, George Mallory kétségkívül a hegymászás kiemelkedő alakja volt.
