Sok újdonság az idei Savaria Történelmi Karneválon

Huszonkét karneváli helyszínen minden eddiginél több, mintegy kétszáz program.

2014. 07. 03. 5:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere hangsúlyozta, hogy az elmúlt tizenöt év alatt Közép-Európa legnagyobb históriás fesztiváljává nőtte ki magát a rendezvénysorozat, amelyre idén is több mint nyolcvanezer látogatót várnak, így a karnevál négy napjára megkétszereződik Szombathely lakossága.

Mérei Tamás, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: nagy segítség a szervezésben, hogy a Nemzeti Kulturális Alap 20 millió forinttal járul hozzá a karnevál költségeihez, valamint a város önkormányzata is kiemelten támogatja a rendezvénysorozatot, amelynek költségvetése számításaik szerint ebben az évben 120-130 millió forint körül alakul. Ebből 38 millió forintot tesz ki a jegyekből származó bevétel.

Szommer Ildikó karneváligazgató a programokat ismertetve elmondta: a karnevál fő látványosságának számító jelmezes felvonulás „időben kitágul”, a karneváli forgatag kiegészül a biedermeier korszakkal, a reformkorral és az első világháborús katonai hagyományőrzőkkel. Természetesen az idei felvonuláson is ott lesznek a kelta őslakosokat, a római légiókat, római polgárokat, valamint a középkori lovagokat megjelenítő jelmezesek, feltűnnek a menetben zászlóforgatók, tűznyelők, keleti hastáncosok és más mutatványosok.

Hozzáfűzte, hogy a karneváli helyszínek sora is bővül, a tavalyi év újdonsága a Zsidó udvar és bazár volt, amelyet idén a Paradiso Dei (Isten kertje) követ: a székesegyház főplébániájának udvarán a keresztény kultúra is megmutatja magát, az érdeklődőknek különleges irodalmi és zenei élményben lehet részük.

Az igazi fesztiválhangulatot a már hagyományosnak mondható programok és helyszínek, a Történelmi témapark, a Mediterrán udvar, a Keleti bazár, a Kalandvár, a Borok utcája és a Sörtér biztosítják, ahol a négy nap során folyamatosan követik egymást a programok. A Történelmi témaparkban ismét római légiósok és kelta harcosok csoportjai táboroznak, akik rendre össze is csapnak egymással.

A fesztiváljelleget erősítik a könnyűzenei programok: Geszti Péter, Roy és Ádám, Ferenczi György és a Rackajam, a Firkin és az Anima Sound System is szerepel a fellépők között.

Szommer Ildikó szólt arról is, hogy idén is borverseny keretében választják majd ki a karnevál borát, de lesz a karneválnak saját kávékülönlegessége és születésnapi tortája is.

A Savaria Történelmi Karnevál nem lenne teljes Karneválszínház nélkül: idén egy könnyű francia darabot, Eugéne Labiche Olasz szalmakalap című komédiáját mutatja be a Weöres Sándor Színház társulata a megyeháza udvarán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.