A nemzetközi sajtó az elmúlt években számos alkalommal foglalkozott a szellemvárosok jellegzetesen kínai jelenségével. A gazdasági válságot követő ösztönző intézkedések részeként a kormány évente húsz új város felépítését rendelte el. Ennek beruházásösztönző célja mellett a városiasodás, az urbanizáció felgyorsítása, a vidéki területeken dolgozók városba terelése és a már felépült sokmilliós nagyvárosok zsúfoltságának enyhítése is célja volt. A városépítés a munkahelyek teremtése mellett nagymértékben hozzájárult az építő- és ingatlaniparnak, ezáltal pedig a kelet-ázsiai ország gazdaságának a növekedéséhez.
A kínai ingatlanpiac ugyanakkor országszerte túlfűtött, az átlagos lakásárak az elmúlt fél évtizedben megtriplázódtak, s a központi törekvések ellenére a piac lehűtését csak idén sikerült némiképp beindítani. A városi lakások így az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők, mindenekelőtt pedig a falusi lakosság számára megfizethetetleneknek bizonyultak.
Ennek következtében az ország számos pontján teljesen elkészült, lakótelepekkel, felhőkarcolókkal, bevásárlóközpontokkal, közösségi terekkel és hatósági központokkal rendelkező, soksávos utakkal, parkokkal felszerelt, üresen álló városok születtek. A legtöbbet emlegetett például a belső-mongóliai Ordosz melletti Kangpasi, amelyet az ottani szénmunkások új otthonául szántak, a közép-kínai Csengcsou új városrésze, amely a világ legnagyobb bevásárlóközpontjával és Ázsia egyik legnagyobb vasútállomásával is büszkélkedhet vagy a halászoknak épített, Hongkong melletti Csengkung.
A szellemvárosokban készült fényképek három éve üresen álló nyolcsávos utakat, egyszázalékos kihasználtság mellett működő plázákat mutattak, de az üresség a Google térképszolgáltató oldalán is jól látható volt. A szellemvárosokba látogatók többségét újságírók és fényképezkedő turisták tették ki – viccelődtek akkor a beszámolók. A jelenséget mélyebben is vizsgáló közgazdászok akkor a városokat a kínai ingatlanpiaci buborék veszélyének egyik indikátoraként jellemezték, vagyis hogy azok a valós kereslet nélküli építkezési lázra mutatnak rá s a gazdaság törékenységét jelzik.
Az elmúlt években viszont a helyzet változást mutat. A szellemvárosok az ingatlanpiaci statisztikák szerint is kimutathatóan népesülnek, legalábbis az ország középső és keleti részein. A CLSA hongkongi bróker- és befektetési csoport elemzői szerint a szellemvárosok benépesülését az elmúlt időszakban több tényező is segíti, a „páréves eltérés az építkezés és a tényleges költözés között” csupán ingatlanpiaci és társadalmi jelenségek hatása. A helyi ingatlanpiac jellemzője például, hogy a legnagyobb városokon kívüli helyeken komoly túlkínálat mutatkozik ingatlanokból, s évekbe telik, amíg azokat értékesíteni tudják. A szellemvárosok kialakulásához a gazdasági világválság utáni megtorpanás, a vásárlói magatartás is hozzájárult, a bizonytalanság miatt az érdeklődők ugyanis jellemzően elhalasztották a vásárlást.
A szakértők csaknem 140 beruházási projektet vizsgáltak szellemvárosokban, s úgy találták, azok többsége aktív népesedést mutat. A folyamatot a kormány urbanizációs törekvései is segítik, amelyek célja, hogy az évtized közepéig 200 millió, 2022-ig pedig 400 millió vidékit tegyenek városlakóvá. A városiasodást a központ kedvezményes hitelekkel és más ösztönzőkkel segíti, az urbanizációra ráadásul a következő évek gazdasági növekedésének motorjaként tekintenek Kínában.
Nem minden város tudja azonban levetni szellemleplét. A fejlettebb kelet-kínai és a hatalmas központi összegekből fejlesztendő közép-kínai városok iránt, mint például Csengcsou új városrésze, valóban nő a kereslet, a fejletlen nyugati városok, így Ordosz külvárosának esetében ugyanakkor továbbra is kérdéses a siker. Bár a piac mutat élénkülést, a kereslet nem fizetőképes, a térségbeli bányászatot ráadásul a gazdaság lassulása kifejezetten visszavetette. A város halott – fogalmaznak a japán Nomura ingatlanpiaci szakértői is, hozzátéve: ezt belátva az építtetők egy része projektjét be sem fejezve hagyta el a térséget, örökre szellemvárosnak hagyva meg a települést.
