Egyetem állítaná ki a strandon talált kétfejű delfint

Egy török egyetem kiállítaná a delfint, de – a hírekkel ellentétben – az intézmény nem kapta meg a leletet.

MA
2014. 08. 13. 21:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Török hírportálok jelentették, hogy az Izmirhez közeli Dikili strandján talált állat maradványait átadták az antalyai Akdeniz Egyetemnek, ahol Mehmet Gokoglu tengerbiológus fogja azokat megvizsgálni.

A tudós azonban kedden az AP amerikai hírügynökségnek elmondta: az egyetemnek fogalma sincs a képen mutogatott kétfejű emlős hollétéről. Tagadta, hogy egyeteme megkapta volna tanulmányozásra a delfinborjút, de hozzátette, ha a pontos helyét megtudják, ki szeretnék állítani a ritka leletet.

Turgul Metin tornatanár elmondta a Turkish Times című lapnak, hogy még a tengerben vette észre a part felé sodródó furcsa állatot, majd végignézte, amint a tetem a partra sodródott.

Az egyméteres delfinborjú életkora egy év lehetett. A tanár azt mondta, hogy értesítette a rendőrséget, amely elvitte a maradványt a helyszínről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.