Jan Sedlacek, a Történelmi Éjjeliedények és Vécék Múzeumának igazgatója pár évvel ezelőtt egy X. századi erődöt vásárolt Prága szomszédságában és egy történelmi jelentőségű vécére bukkant az épületben.
„Ekkor kezdődött minden: tudni akartuk, hogy az emberek annak idején hogyan végezték a dolgukat’ – idézte fel különös szenvedélyének kibontakozását az 59 esztendős mérnök.
A múzeum 2010-ben nyitotta meg a kapuit az erődítménynél és idén költözött át a cseh fővárosba. Az intézményben kétezer tárgy – köztük toalettpapírok, mindenféle típusú, alakú és méretű fürdőszobai edények, valamint porcelánból, fából és rézből készült vécélehúzó fogantyúk – sorakoznak, amelyek együttesen a világ legnagyobb ilyen típusú gyűjteményét alkotják, túlszárnyalva az Indiában és Spanyolországban működő hasonló intézmények kollekcióit.
„Olyan tárgyakat keresünk, amelyeknek történelme van” – húzta alá Sedlacek, példaként említve egy ágytálat, amelyet egy második világháborús német katonai sisakból alakítottak ki. A prágai múzeum látogatói egyebek közt megismerkedhetnek a hagyományos japán vécének számító vasikivel, vagyis a guggolós vécével, egy Napóleon számára készített ágytállal, és olyan hordozható vizelőedényekkel is, amelyeket a nők használtak a XVII. században élő francia lelkész, Louis Bourdaloue hosszúra nyúlt szentbeszédei alatt.
„A legkülönlegesebb kiállítási tárgyak értéke felér egy viszonylag jó autó árával” – mondta Sedlacek, aki mostanáig nagyjából 10 millió koronát – vagyis 112,6 millió forintot – költött saját vagyonából a gyűjteményre. A múzeum, ahol Sedlacek felesége és néhány gyermekük dolgozik, egy öreg épület két emeletét foglalja el, és körülbelül hatszáz látogatót fogad havonta.