Elárverezik: milliárdokat várnak a gyémánttól

Nagyon ritka gyémánt kerül kalapács alá Hongkongban.

kn
2014. 08. 24. 5:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A körte alakú, tisztaságát tekintve belül tökéletes, élénk fantázia bíborrózsaszín gyémánt a De Beers vállalat egyik bányájából került elő és mielőtt New Yorkban elnyerte jelenlegi formáját, még 19,54 karátos volt. Az aukciót megelőzően az amerikai nagyvárosban, Londonban, Genfben, Szingapúrban, Tajpejben és Hongkongban is kiállítják – írta a Forbes pénzügyi magazin.

Az aukciósház emlékeztetett arra, hogy „gyakorlatilag nincsenek” nyolc karát fölötti belül tökéletes, élénk vagy intenzív fantázia rózsaszín gyémántok. A bíborrózsaszín darabról szólva Quek Chin Yeow, a Sotheby’s ázsiai ékszerrészlegének elnöke elmondta, ez az egyik legszebb árnyalatú rózsaszín gyémánt, amelyet valaha látott, és számba véve a kő rendkívüli tisztaságát (a belül tökéletesnél csak egy jobb fokozat van, a tökéletes), nem csoda, hogy az előzetes becslések során még egyetlen rózsaszín gyémánt esetében sem számoltak a mostanihoz fogható karátonkénti árral.

Az élénk fantázia rózsaszín gyémántok esetében a karátonkénti rekordár jelenleg mintegy 2,1 millió dollár. Ezt egy 2009 januárjában Hongkongban több mint 10,7 millió dollárért elárverezett ötkarátos darabért fizették.

A drágakövekért aukción valaha fizetett legnagyobb összeg rekordját jelenleg a Graff Pink, egy 24,76 karátos intenzív fantázia rózsaszín gyémánt tartja: a ritkaságot 46,1 millió dolláros összegért vette meg 2010 novemberében Laurence Graff ékszerkereskedő Genfben.

A rózsaszín gyémántok után uralkodók sóvárogtak azóta, hogy évszázadokkal ezelőtt India bányáiban felfedezték őket. A történelem jeles gyémántjai közül sok rózsaszín, köztük van a Williams, amelyet II. Erzsébet brit királynő kapott esküvőjére, a Hortense a francia és a Darya-i-Nur az iráni koronaékszerekből, valamint az Agra, amely Báburé, a mogul birodalom alapítójáé volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.