Elbontották a legendás teret ellepő illegális teraszokat

Lehúzott redőnyökkel tiltakoznak a római Navona tér vendéglátóhelyei az ellen, hogy a rendőrök 340 asztalt eltávolíttattak a térről, felszabadítva a presszók és éttermek által illegálisan elfoglalt járdákat.

2014. 08. 07. 4:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Róma egyik legszebb tereként ismert Piazza Navonán szerdán csak három presszó volt nyitva. A térre néző másik hét bár és étterem zárva tartással tiltakozott Ignazio Marino főpolgármester rendelkezése ellen. Lehúzta redőnyeit az 1815 óta a Navona téren üzemelő Tre Scalini presszó és étterem is, amely az ötvenes években a római dolce vita egyik jelképes helyszíne volt. A tér kereskedőit tömörítő egyesület pedig bejelentette, hogy a következő napokban az összes vendéglátóegység bezárhat.

Az engedély nélkül kialakított teraszok elbontását a főpolgármesteri hivatal rendelte el. A presszók és éttermek tulajdonosainak egy órát adtak arra, hogy eltávolítsák az önkényesen felállított napernyőket, asztalokat és székeket. A jelen levő turisták tapsolva ünnepelték az olasz főváros egyik legismertebb és legszebb terének megszabadítását a majdnem teljesen elfoglaló vendéglátóegységektől.

A rendőrök a Navona tér presszóiban és éttermeiben dolgozókat is ellenőrizték: mintegy százötven olyan embert találtak – többségében külföldi állampolgárt –, aki munkavállalási engedély nélkül dolgozott.

A tér vendéglátósai szerint nem követtek el szabálysértést. „Köszönjük, főpolgármester úr, hogy elveszítjük a munkánkat!” feliratú transzparenssel rendeztek tüntetést a téren. A hatóságok szerint egyes presszók és éttermek sokkal nagyobb közterületet foglaltak el a megengedettnél. „A tér végre a rómaiaké és a turistáké lett” – kommentálta az intézkedést a Codacons olasz fogyasztóvédő egyesület, amely Róma többi terének „felszabadítását” is sürgette.

A Navona tér Domitianus császár 85-ben felavatott stadionjára épült rá. A barokk korban a téren Gian Lorenzo Bernini szobrász emelt szökőkutakat. A teret az utóbbi években folyamatos zsúfoltság jellemezte: a járdákat a vendéglátóhelyek, a tér többi részét utcai árusok és festőművészek foglalták el, akiket a főpolgármester szintén el akar távolítani. Ignazio Marino az olasz közrádiónak szerdán úgy nyilatkozott, nemcsak a presszók bevétele, hanem Róma terei szépségének megőrzése is számít.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.