Meg kell szabadítani a szerelmet minden lánctól és lakattól, és le kell számolni azzal a tévedéssel, hogy ez a közhelyes és fantáziátlan gesztus olyan szép és törékeny dolog szimbóluma lehet, mint két ember vonzalma – mondta Alberto Toso Fei velencei író az „Unlock Your Love” (Szabadítsd ki a szerelmet) című kezdeményezésről, amely hétfőtől vasárnapig tart, és arra kéri a város lakóit és rajongóit, helyezzék el a többnyelvű, lakatellenes plakátokat a város „érzékeny” pontjain.
A plakátokon szív alakú, nyitott lakat látható, a szöveg pedig arról szól, hogy a gesztus ellentétes a józan ésszel és magával a szerelemmel is.
„Iskolába, munkába, boltba menet ragasztják ki a plakátokat, vagy ha csak egy italra ugranak be valahova baráti társasággal. Azért teszik, hogy a turisták kedvét elvegyék a lakatolástól, de azért is, hogy felhívják a világ figyelmét arra, hogy vannak kicsi, látszólag jelentéktelen dolgok, amelyek sérthetnek egy várost, annak történelmét és lakóit is” – magyarázta az író. A plakátolást környezetbarát módon végzik, igyekeznek a legkevesebb ragasztószalagot és annál több lebomló papírt használni.