A kanadai popsztár tavaly márciusban egy frissen ajándékba kapott fehérvállú csuklyásmajomkölyök, a 14 hetes Mally társaságában akart belépni a müncheni repülőtéren, hogy megkezdje németországi turnéját. Mivel a védett állatfajt az énekes a szükséges állategészségügyi okmányok és szállítási engedélyek nélkül akarta bevinni az országba, a repülőtéri vámosok elkobozták tőle a kismajmot, és azt egy állatmenhely gondjaira bízták. Bieber később lemondott arról, hogy visszakérje az állatot.
A Német Természetvédelmi Hivatal (BfN) több ezer euróra becsülte a majom közpénzekből való elhelyezésének és eltartásának költségét, emellett 2100 euró bírságot is kiszabott a világsztárra. Az amerikai jogsegélyt is igénybe vevő hivatal többszöri felszólítására a popcsillag nemrég befizette az összeget, s immáron anélkül utazhat be újból Németországba, hogy bármiféle kellemetlenséggel kellene szembenéznie belépéskor e korábbi ügye miatt.
Mally az ügy kapcsán maga is akkora hírességgé vált, hogy még a környezetvédelmi miniszter is felkereste az állatmenhelyen, hogy meggyőződjön arról, jó helye van a kis csuklyásmajomnak. A kismajom végül egy alsó-szászországi szafariparkban nyert végleges elhelyezést.