Kecske sebesített meg súlyosan egy kirándulót

Kőszáli kecske támadásában szenvedett súlyos sérüléseket egy osztrák túrázó a bajor Alpokban.

VD
2014. 08. 05. 15:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Andreas Konrad 45 éves salzburgi vállalkozó Németország harmadik legmagasabb hegyén, a Watzmannon túrázott kutyájával, a négyéves Laylával, amikor a vadon élő magashegyi állat rájuk támadt.

Mint azt a férfi a salzburgi egyetemi klinikán az APA osztrák hírügynökségnek elmondta, az alpesi kőszáli kecske előbb a kutyáját támadta meg, majd amikor az mellette keresett menedéket, kettejüket vette célba, az állat a szarvával lökdöste őt.

„Mindenfelé repültek a kövek, fröcsögött a vér, már kiállt a lábszárcsontom, miközben erőt vett rajtam a félelem” – ecsetelte a több mint két és fél ezer méter magasban átélt váratlan „borzalmakat” a szenvedélyes hegymászó. A patás akkor sem tágított, amikor a megtámadott férfi véresen és összetörve már a földön hevert egy kisebb mélyedésben: az állat három méterről „sakkban tartotta” mindaddig, amíg a mobilon hívott mentőhelikopter meg nem érkezett.

A szokatlan támadásban a szenvedélyes hegymászó bokaízület- és szárcsonttörést, számos zúzódást és horzsolódást szenvedett, a salzburgi klinikán két és fél órás műtéttel „rakták össze”. A sebészek bíznak abban, hogy a kecsketámadásban megsérült férfi teljesen felépül a jobb lábára. A kutya, akiért ebspecialistát küldtek fel a hegyre a helikopterrel, sérülés nélkül megúszta a kalandot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.