Lopta a dalát Shakira

Shakira kolumbiai énekesnő Loca című slágere egy dominikai zenész 1998-ban írt dalának plagizált változata.

VD
2014. 08. 21. 16:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szerdán meghozott 40 oldalas ítéletben Alvin Hellerstein szövetségi bíró kijelentette: az énekesnő Sale el Sol című 2010-es albumán szereplő dal spanyol változata Ramon Arias Vasquez dominikai énekes-dalszerző művének másolata.

A júniusban és júliusban több mint tíz napon át tartó tárgyalássorozaton a rapper Arias elmondta, hogy a dallamot Loca con su tíguere címmel ő komponálta 1996 és 1998 között, sőt el is énekelte a bíróságnak. Akkoriban kazettára vették fel a dalt, a szerző ezt is meg tudta mutatni.

A szerzeményt később, 2007-ben egy másik énekes, az El Cato művésznéven ismert Eduard Edwin Bellou Pou adta elő, és hazájában nagy sikert aratott vele. Az énekes is tanúsította a bíróságon, hogy az eredeti szerző Arias volt.

Az Arias dalainak kiadási jogával rendelkező Mayimba Music már 2012-ben panaszt emelt a Sony és számos leányvállalata ellen amiatt, hogy megsértették ügyfele szerzői jogait. A bíróság a felelősséget két cégre, a Sony/ATV Latinra és a Sony/ATV Discosra korlátozta.

A bíróság azt is megállapította, hogy a Loca angol változata – amelyet szintén Shakira énekel – nem sértette meg Arias szerzői jogait.

A Loca világsiker volt, 2010-es megjelenése óta több millió példányt adtak el belőle kislemez formájában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.