Másodszor rendeznek verklifesztivált Keszthelyen

Már közel félszáz külföldi és magyar kintornás jelezte, hogy részt vesz a szeptember elején második alkalommal tartandó keszthelyi verklifesztiválon – mondta el a rendezvény sajtótájékoztatóján a Keszthelyi Turisztikai Egyesület (KTE) elnöke.

2014. 08. 09. 10:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bubla Zoltán felidézte, hogy tavaly több ezer látogató volt kíváncsi az első nemzetközi verklifesztiválra és a résztvevőire, s bár úgy tervezték, hogy csak kétévente tartanak hasonló rendezvényt, a kintornások és a közönség is „kikövetelte” az idei folytatást.

A KTE a Keszthely Térségi Vállalkozói Klubbal, a Sétálóutcai Kereskedők Egyesületével és a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesületével közösen szervezi meg szeptember 6-án és 7-én a második verklifesztivált, amelyre eddig 47 kintornás jelezte a részvételét. Többségében svájci, német, lengyel, cseh és francia zenegépek és gazdáik érkeznek majd, de tavaly is volt három magyar résztvevő.

A fesztivál kezdeményezője a svájci, de már néhány éve Gyenesdiáson élő Hansjörg Surber, aki Keszthelyen zeneautomata- és fonográfmúzeumot is nyitott. Ahogy a gyűjteményében, úgy az utcai zenészeknél is akad a kézben hordható zenegéptől a teherautónyi szerkezetig mindenféle változat.

A múlt század fordulójának világát megidéző mechanikus zenegépek két napon át lesznek láthatók és hallhatók a város négy pontján, a Fő téren, a sétálóutcában, a piactéren és a Festetics-kastély parkjában.

A közönség ezúttal is megválaszthatja a legszebb hangú és küllemű zenegépet, illetve leginkább korhűen öltözött tulajdonosát. A látogatókat is időutazásra invitálják a szervezők. „A múlt évben tucatnyian vállalták, hogy a 18-19. század világának ruháit öltik magukra, s idén is erre biztatják az érdeklődőket, hogy azután közülük is kiválaszthassa a közönség a legjobb jelmezben érkezettet” – jelezte Bubla Zoltán.

A kétnapos rendezvényen lesz kézműves-kirakodóvásár, étkezési és italfogyasztási lehetőség, gyerekeknek és felnőttek szóló zenés, táncos programok is. Az első estén a Fő téren a Váci Szimfonikus Zenekar ad koncertet Zenével a világ körül címmel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.