Augusztus 22-én és 23-án első alkalommal rendezi meg a pécsi nemzetközi pipatalálkozót a Pécsi Füstölgők Asztaltársaságának Hagyományőrző Egyesülete, amely a rendezvény során nemcsak a hazai és külföldi pipaimádókat, hanem az érdeklődőket is színes programokkal várja.
Mint azt egy csütörtöki sajtótájékoztatón Horváth Attila, a szervező egyesület elnöke elmondta, szeretnék, ha hagyomány válna a pécsi eseményből, hiszen maga a pipázás is a magyar kultúra része, még ha ma már kevesebben mint ötezren hódolnak is hazánkban e szenvedélynek. Hozzátette: a pipázás része a magyar vidéki és városi történelemnek, közösségépítő hatása van, és a mai pipázók már nem is nikotinéhségből naponta, hanem leginkább a társasági élet, a közösség miatt gyújtanak rá hetente egy-két alkalommal.
Említést tett arról, hogy a rendezvényre eljönnek a pipaszívók országos bajnokságának résztvevői, de nemcsak hazánkból, hanem Szerbiából, Szlovákiából és Romániából is jelezték érdeklődők, hogy jelen lesznek az eseményeken, köztük az augusztus 23-i lassúsági pipaszívó versenyen is. Ezen három gramm dohányt kell majd a lehető leghosszabb ideig füstöltetniük a pipázóknak egyetlen meggyújtással. A programok között pipatörténeti kiállítás, irodalmi matiné, filmvetítés és több koncert is szerepel, így a szervezők azt remélik, sok olyan érdeklődő is ellátogat az eseményekre, aki nem is fogott még pipát a kezébe.
A programokról további részletek találhatók a www.pecsifustolgok.hu honlapon.