A trencskó tömeggyártása az első világháborúval vette kezdetét, hogy legyen, ami védi a brit katonákat a széltől és az esőtől. Thomas Burberry – a nevét viselő híres brit divatház alapítója – a 19. század elején vetette papírra az első ballonkabát vázlatait, miután 1870-ben kidolgozott, majd szabadalmaztatott egy vízhatlan anyagot, a gabardint.
Az új, vízálló, de valamelyest mégis légáteresztő anyagot kipróbálta sarkvidéki expedícióján Roald Amundsen, Ernest Schackleton és Robert Falcon Scott is, a Burberry pedig a 20. század elején időtálló divatcikké változtatta. A tömeggyártás a világháború kitörése után kezdődött, a brit hadseregnek ugyanis olyan kabátokra volt szüksége a katonák számára, amely szárazon és melegen tartja őket az árkokban. Innen, az árok, vagyis a trench szóból ered a kabát angol neve, a trench coat.
A hadsereg már korábban is rendelt a tiszteknek ballonkabátot, amelyet a világégés előtt még Tielockennek hívtak. A háború után a kabát a hétköznapi öltözködés része lett, a veteránok nem váltak meg tőle, ugyanúgy viselték, mint előtte. A férfiak mellett pedig a nők is megkedvelték a praktikus ruhadarabot.
A kabát az elmúlt száz évben alapjaiban nem sokat változott, a Burberry a mai napig kézzel varrja őket Észak-Angliában, és londoni mendemondák szerint a fiatal szabászoknak egy évig kell tanulniuk a kabátkészítés technikáját. A Burberry-trencskó egyik ismertetőjele a kockás bélés, e nélkül elképzelhetetlen a jellegzetes viselet, amelyért több ezer eurót, fontot vagy dollárt fizetnek a vevők.
