Elvis és Brando milliárdokat hozhat a Christie’s konyhájára

Szakértők szerint a két Warhol-alkotás eladásával rekordot dönt majd az aukciósház.

BK
2014. 09. 08. 19:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 1963-ból származó Triple Elvis (Ferus Type) és a három évvel később készült Four Marlons ára külön-külön akár a százmillió dollárt (23 milliárd forintot) is elérheti, sőt, Brett Gorvy, a Christie’s háború utáni és kortárs művészeti részlegének elnöke szerint az sem kizárt, hogy még azt a – Warhol esetében rekordot jelentő – 104,5 millió dollárt is meghaladják, amelyet a művész Silver Car Crash (Double Disaster) című 1963-as alkotásáért adtak a rivális Sotheby’s egy tavaly novemberi aukcióján.

– A két alkotás közül a Four Marlons inkább a fiatalabb közönséget szólítja meg, mert nyers szexualitást tükröz. Minden fiatal színész Brando akar lenni – mondta Gorvy a The New York Timesnak.

 

Műkereskedők és aukciósházak évek óta udvaroltak a nagyméretű – 1,70-szer 2 méteres – képek tulajdonosának, a német kormányzat ellenőrzése alatt álló WestSpiel nevű német kaszinóvállalatnak, hogy megszerezzék a nagy jelentőségű alkotásokat. A WestSpiel hat kaszinót működtet, a két Warhol-művet a cég aacheni intézményében őrizték az 1970-es évek vége óta. Lothar Dunke, a WestSpiel ügyvezető igazgatója elmondta, annak idején az alkotásokat a kaszinó díszítésére vásárolták meg. A képek öt esztendővel ezelőtt kerültek le a falról – és helyezték őket biztonsági okokból egy raktárba –, amikor ráébredtek, hogy milyen értékesek. Dunkel elmondta, sokáig gondolkoztak az eladáson, de úgy vélik, most van itt az ideje, egyrészt azért, mert erős a műkincspiac, másrészt pedig azért, mert a cég terjeszkedni akar, Kölnben nyit új kaszinót.

A vállalat az 1970-es évek végén Thomas Ammann 1993-ban elhunyt svájci műkereskedőtől vásárolta a két képet, amelyek közül Gorvy szerint az Elvist ábrázolóért hozzávetőleg 85 ezer, a Marlon Brandót ábrázolóért pedig mintegy 100 ezer dollárt fizetett. Sem a Triple Elvis, sem a Four Marlons nem szerepelt még aukción, ennek ellenére a pop-art művek között ugyanolyan ünnepeltek, mint bármelyik más. Előbbi az 1960-as, Lángoló csillag című filmhez készült fotó, utóbbi A vad című, 1953-as klasszikusból vett kocka alapján ábrázolja pisztolyos Elvist, illetve a motoron ülő, bőrdzsekit viselő Brandót. A Triple Elvist először Warhol 1963-as Los Angeles-i önálló kiállításán, a Ferus Galériában láthatta a közönség, innen a kép címében a Ferus Type.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.