Józsefváros lett a legvirágosabb kerület

A legvirágosabb budapesti kerület díját Józsefváros kapta, különdíjjal pedig Újbudát és Kispestet jutalmazták.

SZB
2014. 09. 27. 15:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény idézi Faragó Pétert, az MT Zrt. vezérigazgatóját, aki a díjkiosztón elmondta: Budapest jelentősége és vezető szerepe Magyarország turizmusában megkérdőjelezhetetlen – tavaly 7,8 millió vendégéjszakát töltöttek el a fővárosban –, így kézenfekvő, hogy a budapesti kerületek díjkiosztó ünnepségét a turizmus világnapjának megünnepelésével kössék össze.

„A verseny révén sokat tehetünk azért, hogy az ide látogató érezze: ő a mi vendégünk, szívesen látjuk, és mindent megteszünk azért, hogy jól érezze magát nálunk, ezt segíti elő a rendezett településkép, a virágos városközpont, a tiszta utcák és közterek, takaros magánkertek” – fogalmazott a vezérigazgató.

Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára a közlemény szerint hangsúlyozta: a verseny a zöld gondolat és életszemlélet mellett kézzelfogható, számszerű eredményekkel is bír, hiszen élőmunka-igénye viszonylag magas, így hozzájárul a munkahelyteremtéshez és megtartáshoz is, ami a magyar kormány és tárca egyik fő célkitűzése. A verseny országos díjkiosztó ünnepsége november első hetében lesz, ahol a díjazott budapesti kerületek szintén szerepelnek majd.

Az idén 12 budapesti kerület nevezett a versenybe, a díjakat Szentes Tamás, Budapest főpolgármester-helyettese adta át a kerületek polgármestereinek: Kocsis Máténak, Hoffmann Tamásnak és Gajda Péternek.

Az MT Zrt. közleménye kiemeli: Józsefvárosban az elmúlt években összesen 30 hektárnyi közterületi zöldfelületet újítottak fel, köztük a 32-esek terét, a Muzsikus cigányok parkját, vagy a Teleki teret, a VIII. kerületi intézmények figyelmet fordítanak a környezettudatos nevelésre is. Józsefváros a „nyócker” imázsával leszámolva, tiszta, átlátható, élhető kerületet alakított ki rengeteg munkával és lelkesedéssel.

A Virágos Magyarországért verseny 20 éves múltra tekint vissza, az ország legsikeresebb környezetszépítő versenye, amelyet a MT Zrt. saját projektjeként kezel, biztosítva hozzá a jogi, szervezeti és finanszírozási kereteket. A versenyt Magyarország miniszterelnöke, minisztériumai, valamint az Országgyűlés több bizottsága és számos civil szervezet is támogatja.

Évente közel 300 település nevez be a hazai megmérettetésre, amelynek során a különböző, lélekszám szerint elkülönített kategóriákban megválasztják a legvirágosabb magyar városokat, falvakat és fővárosi kerületeket. A verseny fődíja az ország képviselete a következő évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe) két település számára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.