Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár avatóbeszédében felidézte: az 1990-es évek közepétől ismertek az első natúrpark-alapítási kezdeményezések, natúrpark címet pedig 2004-től kaphatnak azon szervezetek, amelyek ehhez benyújtják a megfelelő dokumentációt.
A Koppánymente Natúrparkkal együtt nyolc natúrpark rendelkezik hivatalos miniszteri névhasználati engedéllyel – mondta az államtitkár a Koppány vezér szabadidőparkban tartott ünnepségen, hozzátéve: ezenkívül további 12 natúrparki kezdeményezés ismert.
A natúrparkok a természeti és kulturális értékekre építő, azokat fenntartó módon megőrző és hasznosító helyi kezdeményezésekként ismertek Európa számos országában – mondta Rácz András, aki a Koppány völgyében létrehozott natúrparkról szólva kiemelte: „a döntően helyi lakosokból álló egyesület felismerte, hogy csak az együttműködés teszi lehetővé egy fenntartható társadalmi és gazdasági környezet kialakításának a megalapozását”.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy a Koppány-patak völgyében már eddig is sikeres tájrehabilitáció, alkalmazkodó erdő- és mezőgazdálkodás, valamint tudományos és monitoringtevékenység folyt, amely egyben jelentős turizmust is generált.
Ezt az összefogást és együttműködést tapasztalták a Koppánymenti Natúrpark szakmai dokumentációjában a megfogalmazott rövid és hosszú távú tervekben, amelyek egyaránt tartalmaznak gazdasági, környezeti és társadalmi célokat – mondta a Völgy Hangja Fejlesztési Társaság Közhasznú Egyesület által benyújtott projektről, példaként említve ebből a fiatalok helyben maradásának ösztönzését, a helyi mikro- és kisvállalkozások megerősítését, a helyi élelmiszer-termelést, a biodiverzitás megőrzését és az élőhelyek fejlesztését.
Az államtitkár szólt arról is, hogy alig egy évvel ezelőtt egy új korszakot indítottak a hazai natúrparkok történetében, amikor a minisztérium, a Magyar Natúrpark Szövetség, a Nemzeti Agrár-szaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet, valamint a Magyar Nemzeti Vidékhálózat együttműködési megállapodást írt alá a magyarországi natúrparkok jövőjéről.