Az arizonia Phoenixben élő Atherton, aki egy mérnökcéget vezet, középiskolásként utazta be két barátjával Európát 1964-ben. Az 50 évvel ezelőtti út tárgyi emlékei között kutakodva találta meg a Vespájára függesztett parkolási bírságot, amely ezer lírára (130 forintnyi) rúgott. Felébredt a lelkiismerete, amiért annak idején nem egyenlítette ki a számlát.
„Olaszországban diákszállókon laktam, és Vespával közlekedtem. Utazáson utolsó napján bírságoltak meg” – idézte fel a The Daily Telegraph brit napilapnak a történteket. Van pár barátom Olaszországból, és megírtam nekik, hogy szeretném kifizetni az összeget. Ötven dollárt tettem egy borítékba és néhány hete elküldtem. Választ nem kaptam. Szerettem volna rendezni a dolgokat, az is lehetséges, hogy odautazom – mondta Atherton.
A brit lap megkereste az olasz város polgármesterét, aki méltatta a gesztust, amelytől azt reméli, hogy más turistáknak is példaként szolgál. Köszönöm Atherton úrnak magam és a város nevében, nem felejtek el válaszolni neki, és személyesen köszönöm meg becsületességét – mondta Marco Caluri.