Ülőröplabda: visszatértek, és ismét bajnokok lennének

Az ülőröplabdázók lehetőséget biztosítanak a hátrányos helyzetű embereknek, fiataloknak, hogy számukra is megvalósuljon az egészséges életmód és a versenyszerű sport.

2014. 10. 26. 9:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkezdődött a 2014–2015-ös ülőröplabda-bajnokság, amelynek első fordulóját Budapesten rendezték meg. A tavalyi szezon kihagyása után a 26-szoros bajnok nyíregyházi Mozgáskorlátozottak Piremon Sportegyesületének csapata is elindult az idei bajnokságban. A nyíregyháziak újra bejelentkeznek a bajnoki címért.

– Az új idényben ismét a Magyar Röplabda Szövetséghez került az ülőröplabda-versenyek koordinálása, így a visszatérésünk mellett döntöttünk. Szerencsére két támogatót is sikerült magunk mellé állítani, aminek köszönhetően a bajnokságot be tudjuk fejezni, de a tavasszal kezdődő Magyar Kupára egyelőre nem áll rendelkezésünkre az anyagi keret. Ennek ellenére ebben a versenyben is szándékunkban áll elindulni. A felkészülést kissé későn, de elkezdtük, és egyértelmű célunk a bajnoki és kupagyőztes cím ismételt elhódítása – mondta Vitéz Gábor, a klub szakosztályvezetője, aki a csapat kapitánya is egyben.

A hétvégi fordulóban két mérkőzést megnyertek a nyíregyháziak, és a harmadik mérkőzésen, bár 3–2-re kikaptak a legnagyobb riválisnak számító váci csapattól, a teljesítményükre így is büszkék lehetnek, mert mindössze egy edzéssel a hátuk mögött indultak neki újra a bajnokságnak. Ez is mutatja, hogy bőven van még potenciál a csapatban.

A visszavágóra bőven lesz még lehetőség, így adott az esély arra, hogy a Piremon SE májusban újabb bajnoki címet szerezzen.

A tervek megvalósulása érdekében a klub névszponzort és támogatókat keres, segítségükkel az utánpótlást jelentő mozgássérült gyerekek felkutatását és képzését is szeretnék újra elindítani. A klub Kelet-Magyarországon azon kevesek közé tartozik, amelyek lehetőséget biztosítanak a hátrányos helyzetű embereknek, fiataloknak, hogy számukra is megvalósuljon az egészséges életmód és a versenyszerű sport.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.