A kitüntetett Márton-nap

Már a rómaiak korában is ünnepelték november 11-ét, különös szokások fűződnek az ünnephez.

Szent Márton napja az őszi szokáskörhöz, azon belül is a kisfarsanghoz kötődik, amely Szent Mihály napjától (szeptember 29.) Katalin napjáig (november 25.) tart. Ennek az időszaknak a legfőbb jellegzetessége, hogy ilyenkor szabad volt mulatni, nagyokat enni, mert volt miből és mikor. Ennivaló volt bőven, hiszen, hogy ne kelljen feleslegesen a begyűjtött takarmányt megetetni az állatokkal, levágták azokat a jószágokat, amelyek elérték a vágósúlyt. Idő is volt bőven, befejezték ugyanis a kinti munkákat, a pásztorok ilyenkor behajtották az állatokat, munkájukért megkapták a fizetségüket, így volt miből mulatozni és megkóstolni a szeptember végére már kiforrt újbort (ebből mindig szokás volt koccintani, ezt hívták Márton poharának).

Nemhiába ekkor volt a lakodalmak időszaka is – emelte ki az mno.hu-nak Birinyi József. Mint a néprajzkutató kifejtette: a hideg, hosszú téli esték a közösség terei voltak, összejöttek, kukoricát fosztottak, diót törtek, fontak elődeink. Igazi közösségi alkalmak voltak ezek, a mesék, játékok, dalok ideje. Régen gazdasági, kulturális szempontból zömmel önellátás jellemezte az együtt élő közösségeket. A kisfarsang időszaka az utolsó nagy „dőzsölés”, mulatozás időszaka az adventi böjt előtt. Nagy figyelmet fordítottak ilyenkor a tűzifa-előkészítésre, a ház tatarozására és épületjavításra, hogy a közelgő nagy ünnepre (advent, karácsony) „megtisztuljanak”.

Szent Márton Pannónia területén, Saváriában (ma Szombathely) született 316-ban vagy 317-ben, a római császár katonájaként a franciaországi Amiens városában szolgált. Egy hideg, téli estén feljegyzések szerint odaadta meleg köpenyének felét egy fagyoskodó koldusnak. Aznap éjszaka megjelent neki Jézus koldus alakjában, innentől kezdve elkötelezte magát, az Úr szolgálatába állt. Jóságáról legendák keringtek, püspökké akarták szentelni, viszont ezt ő nem szerette volna. A monda szerint híre ment, hogy jönnek a küldöttek, hogy Mártont elvigyék a püspökké avatásra. Márton ekkor elbújt a libák óljába. A hangos szárnyasok gágogásukkal elárulták a rejtőzködő Mártont, akit végül 371-ben püspökké szenteltek, 398-ig, haláláig Tours városában püspökösködött.

Az egykori Pannónia területén napvilágot látott Szent Márton születésének 1700. évfordulójára Szombathely megyés püspöke meghívta Ferenc pápát Magyarországra.

November 11. a téli évnegyed kezdő napja, a napforduló szempontjából is kitüntetett nap, nem csoda, hogy szokások kötődtek hozzá. Már a rómaiak korában is ünnepelték november 11-ét, megdöbbentő módon ilyenkor ludat öltek – a lúd Mars, a hadisten szent madara volt. A pogány ünnepre való keresztény rárétegződés itt is tetten érhető: az ókorig nyúlik vissza a november 11-éhez kötődő lúdölés, rituális evés – mondta Birinyi József. A legenda szerint az éjszaka leple alatt rajtaütni szándékozó gallokat leplezték le a harcias madarak gágogásukkal, így megmentették Rómát. A köztiszteletben tartott Avis Martisból (Mars isten madara) később Szent Márton madara lett a keresztény naptárban.

Kisfarsang időszakára – ellentétben a farsanggal – nem voltak jellemzők az alakoskodó népszokások, az időjárás és szerelmi jóslások viszont annál inkább. Ha november 11-én esett a hó – régen ezt úgy mondták, Szent Márton fehér lovon érkezik –, akkor enyhe lesz a tél, ha viszont nem esik a hó – Szent Márton barna lovon érkezik –, akkor kemény télre lehet számítani. Úgy tartották, ha ezen a napon „a lúd jégen jár, akkor a karácsony vízben poroszkál”. A ropogósra sült liba szegycsontjából is az időjárást próbálták előre jelezni: ha a hús eltávolítása után a csont fehér, akkor havas télre, ha barna, akkor locspocsra kell számítani.

A legfőbb szokás ezen a napon a lúdevés volt, úgy tartották, hogy aki ezen a napon nem eszik a szárnyas jószágból, az egész évben éhezni fog. A libát levesként, illetve sültként elkészítve, zsemlegombóccal és párolt káposztával fogyasztották. A jó zsíros étek megkívánta a Márton-napkor már fogyasztható, kóstolható újbort is.

Márton napjához is kapcsolódnak párválasztásra vonatkozó szokások. Az eladósorban lévő lányok ilyenkor barkát, faágat szedtek, azt dunsztos üvegbe, vízbe rakták, ha kizöldült, kihajtott Katalin-napra, akkor még abban az évben férjhez mennek – tartották.